A sas nem kapkod legyek után, tartja a latin mondás, de szerencsére a csuka igen, sőt meg is eszi azokat, csak meg kell találni a megfelelőt. Nekem hamarabb megvolt a legyem, mint a hozzá illő felszerelésem. Tóni barátom nekem ajándékozta féltve őrzött kincseinek egy részét, egy doboz jóféle csukás legyet, de mivel legyezéseim többnyire kimerültek a pisztrángfélék, domolykók horgászatában, a nagyobb sztrímerekhez nem volt kellő felszerelésem.
Mivel a pergetés az egyik kedvenc módszerem, ezért nem is igyekeztem erősebb legyes botot, és a hozzá illő kiegészítőket beszerezni, mivel pergetve is igen jó szórakozás csukát fogni. Azonban hajtott a kíváncsiság, hogy léggyel mire megyek ellenük és talán a következő sorokkal bátorítást adok azoknak is, akik tétováznak, hogy belevágjanak a bonyolultnak tűnő csukalegyezésbe.
Az az elvem, ha valaki ismeri a csukák szokásait, akkor léggyel is meg tudja fogni őket, csupán a dobást kell elsajátítani. A dobással boldogulok, legalábbis a kisebb osztályú botokkal oda juttatom az apróbb legyeket, ahová kell, így bíztam benne, hogy a csuka sem nagy ördöngösség. Az egyetlen akadály, hogy ezt magamnak bebizonyítsam, a felszerelés hiánya volt. Barátomnak megvolt a felszerelése, de nem érdekelték a csukák, a domolykókat piszkálgatta. Kikölcsönöztem „cuccot” pár órára, és elhatároztam, hogy megfogom első csukáimat.
Kiválasztottam a legyeim közül egy könnyebb modellt, amiről úgy gondoltam, hogy el tudom húzni az akadók, növények felett. Összeszereltem a nyolcas botot, úszó zsinórral, begázoltam derékig a vízbe és nekikezdtem. Néhány dobás után hozzászoktam a nehezebb felszereléshez, és sikerült viszonylag pontosan oda juttatni a tollcsomót, ahová szántam. Lassan cincálgattam a legyet, és élveztem a napsütést, illetve a látványt, amit a környezet nyújtott. Túlságosan is belemerültem a táj bámulásába, nem figyeltem, hogy a legyemmel mi történik. Egy enyhe elakadásból próbáltam kicibálni a zsinórral, és szerencsésen ki is jött. Ám amikor ismét odapillantottam, akkor vettem észre, hogy egy csuka szájából piszkáltam ki a legyet bevágás helyett. A halat még láttam a felszínen tovaúszni. Gyorsan újat dobtam, de az izgalom és az idegesség hatására kissé balra csúszott a legyem, nem oda, ahová szántam. Két rándítással már be is indult a szőrcsomó, szépen pumpált. Ebben a pillanatban egy örvény és egy villanás következtében eltűnt a rikító színű légy egy csukaszájban. Villámgyorsan bevágtam. A zsinór megfeszült, majd a megakasztott csuka gyorsan végigszántotta a zsinórral a békés vízfelszínt. Hatalmas szaltóval mutatta meg magát az első igazán legyes felszereléssel fogott csukám. A növények közt próbált menedéket találni, de az erős cuccal könnyedén kicibáltam a rejtekhelyéről. A felszínen nagy csetepatéval fejezte ki nemtetszését a dolgok iránt. Végül a nagyméretű merítővel könnyedén elkaptam, hogy meg is örökítsem.
A legyet szépen beszippantotta, biztos volt az akadás. Végre sikerült bebizonyítanom magamnak, hogy igenis meg tudom fogni a csukát léggyel. Azért, hogy ne csak a véletlen számlájára írjam ezt az ordast, ismét csatába küldtem a torzonborz csalimat.
Egy órányi lengetés után megint támadás érte a legyemet. Ez a példány már kisebb volt, és nem is szippantotta be a csalit, de a védekezés szempontjából felülmúlta az előbbi ordast. Természetesen a nyolcas osztályú felszerelésnek meg sem kottyant az ellenfél, de látványos mutatványokkal kápráztatott el. Sajnos egyetlen akrobatamutatványát sem tudtam megörökíteni, de egy árva másodpercre sem pihent, így sikerült még mozgásban elkapnom pár pillanatra. Sajnos nem maradt időm, hogy egy harmadik ragadozóval is bizonyítsam magamnak, nem véletlenül fogtam őket, de elhatároztam, hogy még rájuk próbálok egy másik alkalommal is.
Pár nap elteltével ismét a legyes felszereléssel indultam a tározó felé, hogy további bizonyságot nyerjek. Az időjárás kissé mogorvább volt. Szürke felhők gomolyogtak, és olykor egy-egy kiadós zápor is végigvonult a hegyeken. A tó vize továbbra is magas volt, de jelentősen nem zavarosodott be, így nem voltak rosszak az esélyeim.
Derékig gázoltam a vízbe és megpróbáltam horogra csábítani a növények között rejtőző csukákat. Néhány agresszív zsinórrántással indítottam be a legyet, majd pár másodpercig pihenni hagytam, aztán ismét pár határozott húzás a zsinóron és újabb szünet. Igyekeztem minél változatosabb ütemben cincálgatni a legyet, korábban is ez bizonyult ingerlőnek a csukák számára. Még barátkoztam a felszereléssel is, mert ez alkalommal egy erősebb, kilences osztályú botot sikerült potyáznom pár órára. Azok, akik tisztában vannak vele, hogy mibe kerül egy tisztességes felszerelés, talán megértik, hogy miért kölcsönfelszereléssel cserkeltem az ordasokra. A keményebb cucchoz egy 4-5 kilós csuka illett volna igazán, de ezt az ábrándot elhessegettem, kisebbekkel is beértem volna, csak akadjon valami. Nehezen indult a dolog, a csukák nem akartak előmozdulni rejtekükből. Azt az időszakot kellett kivárnom, mikor a növények alól előmerészkedtek, és felálltak a növények fölé táplálkozni.
Lassan érkezett el ez a pillanat, de csak megtört a vízfelszín. Hatalmas örvénnyel jelent meg az első útonálló, de csak egy pillanatra akadt és máris elköszönt. Bosszantott a dolog, de bíztam benne, hogy hamarosan egy másik példánynak is gusztusa támad a légyre. Nem telt hosszú időbe, a megállított legyet marta el a felszín alól egy arra ólálkodó rabló. Nem volt egy bestiális példány, de csuka volt és teljesen beszippantotta a legyet.
Rendbe szedtem megtépázott legyemet, kisimítottam a kócokat, amelyeket a csukafogak okoztak, és máris visszaküldtem a vízbe. Egy jókora bokor alját céloztam meg a csalimmal és minden másodpercben arra számítottam, hogy kiront az ágak alól egy éhes hal. Persze ez nem következett be, de a növények közül elővillant egy az előzőhöz hasonló csuka. Telibe találta a csalit, komplett eltűnt a fogakkal tarkított állkapcsok között. Ez a példány sem okozott különösebb gondot a szívós felszerelésnek, és némi közelharc után őt is kézben tarthattam. Pár gyors fotót követően visszaengedtem, ezzel a hallal záródott az aznapi csukás legyezésem.
Immár teljes mértékben biztos vagyok benne, hogy aki konyít a csukák viselkedéséhez, és pergetve meg tudja őket fogni, az léggyel sem fog kudarcot vallani, csupán azt kell tudni, hogy milyen helyzetben, melyik vízrétegben kínálja fel a csalit, és ehhez milyen felszerelést válasszon. Úszó zsinór, vagy merülő, könnyű légy, vagy súlyosabb, ami gyorsan süllyed. Természetesen a dobást sem árt kicsit gyakorolni, de az sem ördöngösség. Elsőre leginkább az úszó zsinóros, sekély vízben történő csukalegyezést javasolnám a módszerrel barátkozóknak. Itt láthatjuk, hogy miként viselkedik a felszerelés akcióban, és nem is utolsó sorban sokkal látványosabb, mint a mélyebb vízi, merülő zsinóros csukalegyezés. És, ha bízunk magunkban, akkor meglepően gyorsan jön majd a siker.
