Nagyon szeretek finomszerelékes módszerekkel horgászni, szinte az összes „műfajban” igyekszem elmélyülni, de a legkedvesebb módszer mindmáig, a matchbottal történő horgászat maradt. Az elmúlt évben kicsit hanyagoltam kedvenc matchbotjaimat, mert más területen volt bepótolni valóm, így kifejezetten örültem, amikor Ricsi barátom egy késő őszi, matchbotos dévérezésre invitált.
Láttam már az újdonsült bajnokot matchezni az evezősön, így tudtam, hogy ő is nagyon szereti ezt a műfajt. Afelől sem volt kétségem, hogy tudok pár hasznos trükköt ellesni cimborámtól, így magamra vállalva a krónikás szerepét, most horgászbot nélkül, de beélesített fényképezőgéppel, és nyitott szemel csatlakoztam Ricsihez.
A kiszemelt helyszín Ricsi régi kedves vize, a Mártélyi Holt-Tisza, megannyi emlékezetes verseny és örömpeca helyszíne. Az év e szakában felértékelődik a helyismeret, a lefinomított szerelék, a minőségi csalogató anyagok szerepe. November végén jártunk már, így a halak bandákba verődve keresték a holtág mélyebb szakaszait, ahol átvészelhetik a telet. A víz hőmérséklete nem haladta meg az 5 fokot, de a levegő hőmérséklete az évszakhoz képest kifejezetten meleg volt. Igaz, hogy futó záporokat jósoltak a szakemberek, de ennek ellenére remek horgászidő fogadott bennünket. Az előzetesen begyűjtött információk birtokában választottunk helyet, közel a csónakkikötőhöz. Mások is vallatták már a vizet, igaz klasszikus fenekező botjaik mögött szemlátomást pontyra pályázott a többség, de a csónakos horgászok is végigülték a valamikor folyómedret, töréseket, ahol gumihallal, különféle kanalakkal csukára, süllőre horgásztak.
A kikötő is élte a maga tél közeli életét, többen is ezt a napot választották csónakjuk hazaszállításához. Nem túl korán érkeztünk a partra, hiszen ebben az időszakban a fénynek nagyobb szerepe van. A tapasztalatok azt mutatják, hogy amíg nyáron a szürkület, majd az este adja a szebb halakat, addig ősszel és kora tavasszal a napsütéses órák az igazán jók. Ricsi is úgy időzítette a felkészülését, hogy mindennel készen álljon, mire a nap ereje átüti a hűvös víz felszínét. A terve ugyanis az volt, hogy kihasználva a „napenergiát” vízközt cserkészi be a dévéreket. Először most is a ládát állította fel, majd az etetőanyagot vette kezelésbe. A dévéreknek egy igazán kellemes meglepetéssel készült, ami lelke 2 kg Tubertini Gold Medal etetőanyag volt, igazságosan megosztva a Black (fekete) és a Brown (barna) között. A könnyebb oldódás elősegítése végett – hiszen vízközti pecához szánta – kókuszlisztet és angolmorzsát is adott az etetőhöz. Az etetőanyag aromáját egy kis Maros Mix dévér special folyadék aromával támogatta meg, por aromát most nem adott a kajához. Az etetőanyag mellé földet is készített, amibe szúnyog került.
A vízközti dévérezés eredményességét, ha nem is garantálja, de elősegíti az etetőszúnyog használata. Feltéve, ha ilyenkor még be tudjuk szerezni. A földet különös gonddal készítette elő, hiszen a bontását ugyan lehet szabályozni az összenyomás erősségével, de csak akkor, ha tökéletesen homogén, alaposan átrostált lösszel, vagy barna agyaggal dolgozunk. A halaknak szánt falatok után a csalikat vette gondozásba. A tűzőszúnyogot átmosta és átmászatta egy kis tálkában, ezen kívül még csontit és pinkit készített elő. Felszerelés összeállítása ezután következett. Alapvetően mindig összeszerelt botokat kell csak kinyitnia, de most nem a kész, szerelt botok közül választott. Egy kimondottan lágy, finom pálcát szánt a dévéreknek. A Tubertini T-Trout 390-es pálcája 3-8 grammos dobósúllyal, egy igazi lágy matchbot.
A botra Ricsi egy Tubertini Azteka orsót helyezett fel, aminek dobját 0,16-os Affondante damillal töltötte fel. Az úszó választásakor elsőre meglepetten tapasztaltam, hogy egy Serie 90-es, eredetileg slider úszóként funkcionáló bóját vett elő barátom. Nem tudtam, hogy szereti az úszókat barkácsolni, szereti azokat átalakítgatni, illetve ha a helyzet úgy kívánja, szeret improvizálni.
- Tegyük fel, minden úszónkat eltörtük, és csak ez van, ezzel kell megoldani a pecát! – mondta a rá jellemző csibészes mosollyal körítve.
- Vagy csak otthon felejtetted az úszókat! – válaszoltam.
- Hát abban is lehet valami!
Jót nevettünk ezen, mert így valóban improvizálni kellett, de legalább kiderül, hogyan alakítható át az úszó pillanatok alatt sliderből, vízközti wagglerré. Szerencsére nem volt túl nehéz a műtét, csupán a slider adaptert kellett lamellás adapterre cserélni, és az úszó végébe egy hosszabb, karbonszáras antennát illesztet Ricsi. Az úszót finoman kisúlyozta, éppen csak annyi ólmot felhelyezve, ami a vékony karbon száras antennát merítette be. a leheletnyi ólmot megemelve, a hal rögtön elárulja magát, hiszen az antenna abban a pillanatban kiemelkedik. Az úszó mérete 10 gramm volt, de ez nem okozott gondot a lágy matchbotnak. Ricsi finom, lágy, áttetsző előkét választott 0,10-es méretben, amire egy 15-ös Serie 2-es horgot kötött.
Ez a horog nagyon jó választás akkor, ha szúnyoglárvával csalizik, de egyébként is egyik kedvenc horogtípusa. Erős, tűhegyes, és ezt a tulajdonságát tartósan meg is őrző horogról beszélhetünk. Miután minden készen állt, kezdődhetett a horgászat. Ennek apropóján Ricsi néhány gombócot csúzlizott be alapnak. ezeket keményebbre gyúrta, és a horgászatot is ennek megfelelően a fenéken kezdte. Szerencsére nem kellett sokat várni az első kapásra, hiszen a halak már ott gyülekeztek, de a kapások sűrűségét úgy lehetett növelni, ha pontosan abban a vízrétegben kínálta fel a csalit, ahol ők tartózkodtak. Ezt a mélységet folyamatos eresztékállítással kereste meg barátom, majd miután rátalált a megfelelő mélységre, a földes szúnyogot is úgy nyomta meg csúzlizás előtt, hogy az ott bontva csalogassa a fehérnépet. Ehhez kell a sok-sok horgászat, hogy érzésre mindig pontosan akkora erővel legyenek megnyomva a gombócok, amekkorával kell.
A dévérek meghálálták a csúzlizott finomságokat, egyre többen emelkedtek abba a zónába, ahová a felcsalizott horog is került. Ricsi pedig nem tétlenkedett, egyre gyorsuló ütemben fogta a november végi ajándék keszegeket. Csaliként egyértelműen a szúnyoglárva volt a nyerő, amiből 3-4 szálat kellett tűzni. A meghorgászott távolság 25 méter körül lehetett, így végig pontos, koncentrált, és pörgős matchbotozást lehetett kivitelezni. A keszegek zöme tenyeres méretű volt, szemmel láthatóan „egyívású” bandából szedegette barátom a vámot.
Különösebb trükköt nem kellett bevetnie, a pontos etetés és horgászat bőven elegendő volt a halak kapásra bírásához. Szerencsére egy gyors záportól eltekintve végig kitartott a szép, november végére nem jellemző idő, a nap kitartóan sütött, szinte tavaszi hangulata volt az embernek. Ki is használta cimborám az év végi ajándék horgászidőt, és egy szákfejre való dévérrel fotózhattam a nap végén. Az idei döntő a hírek szerint Velencén lesz, ami ősszel már jórészt matchbotról fog szólni, így akár gyakorlásnak is felfogható volt a peca. Addig azonban még sok teendő vár Ricsire, aki minden bizonnyal szeretné megtartani a bajnoki címet. Ismerve az élmezőnyt, színvonalas, kemény csaták várhatóak 2013-ban is. Megegyeztem Ricsivel, hogy azért ha ideje engedi, pár tét nélküli horgászatot beiktatunk, aminek tapasztalatait ezután is készséggel megosztja az olvasókkal. A versenyeken szurkolok neki, tudom, mindent meg fog tenni a jó szereplés érdekében.
