Az esős, hideg, késő őszi napokat egy hét erejéig tavaszias, meleg napsütés váltja fel. Télies vackolódásából felébred körülöttünk az élővilág, megelevenedik az erdő és a vízpart. Ez a vénasszonyok nyara, és úgy gondolom, a pontyhorgászoké is, hiszen sikerrel cserkészhetjük be a lehűlő víz felélénkült bajszosait és a gyönyörű természet különleges látképpel járul hozzá a tökéletes kikapcsolódáshoz.
Október második hetében lehetőségem nyílt Franciaország déli részére utazni, és bár munkaügyben mentem, mégis szívesen hagytam egy időre magam mögött az itthon uralomra tört szeles, esős időjárást. Az óceán közelségében mediterrán áramlatok szabályozták a levegő hőmérsékletét, tartózkodásom alatt végig friss, hideg éjszakák és szikrázó napsütéssel koronázott nappalok váltották egymást. Szállásom egy tó partján volt, ahol minden nap a különböző apróhalak játékát figyeltem reggeli közben a teraszról, horgászni viszont mindez idő alatt nem volt lehetőségem. Mondanom sem kell, hogy ez egy megszállott horgász számára csaknem valóságos kínzás. Vágytam vissza Magyarországra, hogy akár szakadó esőben és tomboló szélviharban is végre a parton lógathassak. Azonban nem is sejtettem mi vár rám itthon: reggel felkelt a nap, és nem csak felkelt hanem rögtön tombolt, pillanatok alatt felmelegítette a levegőt. Olyan dalra zendített rá, amit kis híján egy éve nem hallottam, mégis rögtön felismertem: ez a vénasszonyok nyara.
Tüstént megszerveztem, hogy én bizony következő reggel horgászni megyek. Nekiláttam összekészíteni a felszerelést egy feederes pontyozáshoz. Nem terveztem sok mindent magammal vinni, bíztam abban, elsőre is sikerül eltalálnom a megfelelő módszert. A pontyokat a lehülő víz miatt mélyebb vizeken sejtettem, így ezek elérése érdekében a bottartóba heavy feederbotokat tettem. Ezekkel a pálcákkal könnyedén elhajítom a nagy össztömegű kosarakat is akár 80 méterre. A dobósúly nem minden, olyan botot választottam, ami minden paraméterében a távoli dobásokhoz és a nagy halakhoz lett tervezve.
A Silstar Yokozuma Heavy Katai Feeder egy igen gerinces bot, erős félparabola akciójának köszönhetően hosszú erőkarnak számít, ami messzire veti szerelékünket, emellett a bottest nagy méretű gyűrűkkel van felszerelve, melyek csökkentik a damil súrlódását dobás közben, így szerelékünk messzebbre szállhat. A nagy dobásokat megtámogatandó viszonylag nagyméretű orsót választottam, melynek dobjáról a vékony 22-es Silstar Feeder Pro Premium monofil damil könnyedén lepereg. Ez a precíz gépezet a DAM Quick Impressa Pro 450 –es verziója volt.
Az etetőanyag kiválasztásánál bíztam abban, pikkelyes barátaimat is magával ragadja a nyárias hangulat, így egy sárga színű, édes, durva szemcsés anyagot választottam, mely sűllyedő angolmorzsával, kukoricapogácsával és apró pelletekkel is tuningolva van, ezálltal igazi édes falatokat kínálhattam fel a pontyoknak.
Annak érdekében, hogy kellőképpen megszívják magukat a nagyobb szemcsék, már a horgászatot megelőző napon megnedvesítettem a keveréket, majd a vízparton egy nagy marok 6mm-es halibut pellettel és egy konzerv kukoricával igyekeztem még fogósabbá tenni.
A horgászládám beható átvizsgálása után minden készen állt a korai indulásra. Az éjszaka lassan telt, aludni alig tudtam. Szerintem mindannyiunkkal megesett már, hogy izgalmunk felül kerekedett az alapvető létszükségleteinken és így az alvás, mindössze egy apró mellékes elfoglaltság, inkább választanánk más opciót. Én így is tettem, és már jóval napkelte előtt a vízparton találtam magam. Nekiláttam a botok szerelékezésének. A gazdag etetőanyag bejuttatásához egy egyszerű de nagyszerű szereléket álítottam össze.
A végszerelék elkészítéséhez szükség volt egy gubancgátló csővel ellátott hárombordás etetőkosárra (kevés bordával ellátott kosarakból aljzatot érve gyorsabban oldódik a bejuttatott etetőanyag, ha nincs ilyen kosarunk, nyugodtan vágjunk ki fogóval néhány bordát eddig használlt eszközünkből), gumiütköző gyöngyre (a csomó védelme érdekében), egy nem túlságosan apró 4-esméretű forgókapocsra, rövid szilikoncsőre (távtartó az előke gubancolódásának elkerülése érdekében) és horogelőkére, melyből több típus is volt a tarsolyomban.
Úgy gondoltam, a gyorsan oldó nagyszemcsés etetőanyag jól fog működni a különböző kikönnyített fűzött csalikkal, így több csalitüskés, szilikonkarikás és hajszálelőkés horogelőkét is készítettem 14 -es fonottzsinórból. A kikönnyített csalik előnye, hogy gyakorlatilag átverik a halat, hiszen a súlyához képest a hal nehezebbnek gondolja a falatot és nagyobbat hörpint, hogy felvegye az aljzatról, a csali azonban könnyű, gyorsabban mozdul, ezért mélyebbre szívja a hal. A jó akadás másik fontos momentuma, hogy a csalit nem a horgon, hanem mellette tálaljuk fel, így a horgot semmi sem akadályozhatja az optimális akadásban. Lehülő vízben, amikor a halak egyre óvatosabban esznek, érdemes a csalit a horog öbléhez közel helyezni, nyáron pedig sikeresen szelektálhatjuk a termetesebb példányokat a csali távolabb engedésével. Persze nem szabad megfeletkeznünk a horog súlyáról sem, hiszen ha túlságosan nehéz, nagy horgot használunk, az előkénk kikönnyített, mozgékony jellegét megválltoztatjuk, így sok halról lemaradhatunk. A jól megválasztott hajszálelőkés szerelékkel az óvatosabban táplálkozó halaknál is akadást érhetünk el, leggyakrabban alsó ajakba akad masszívan a horog.
Két forma horgot kötöttem, DAM Sumo Method Feeder horog the razor modelljét 8 –as méretben (ezt használltam nagyobb méretű csalikhoz, mint például minibojlik) és a Oreel Next-One IZU -R BN horgot 8 -as és 10 -es méretben (ezt a típust kissebb lebegő pelletekhet használltam, minden esetben csalitüskével). Az előkéket igyekeztem egységesen maximum 8 cm -es hozban elkészíteni, így az óvatosabb kapásokat is jobban érzékelhettem.
A botok hadirendbe, már csak a napkelte idejére vártam, addig is gyönyörködtem a felszálló párában, néztem, ahogy megelevenedik körülöttem az őszi erdő. Amint jelzett az órám, az egyik szereléket bevetettem, majd kiakasztottam a damilt az orsó klipszébe és a másik bottal az előző bedobás hullámainak középpontjába céloztam. Sikeres dobást követően a damilt itt is rögzítettem, majd pár másodperc múlva csévéltem is ki a botot. Sajnos nem kapásom volt, csak szerettem volna alapozó etetést bejuttatni, és ennek legegyszerűbb módja, ha leakasztott horogelőkével, megtömött kosárral 8-10 dobást végzek, melyek a kiakasztott damilnak köszönhetően ugyan abba a távolságban fognak landolni. Minden dobás után, várok nagyjából 20 másodpercet, hogy az etetőanyag biztosan elkezdjen kioldódni a fenéken, majd egy határozott mozdulattal elrántom a kosatat az aljzatról. Az etetés után visszakasztottam a felcsalizott előkét és bevetni készültem a botot, amikor a másik bot spiccét ütemesen elcsavarta az első jelentkező. Meglepően gyorsan jött az első hal, nyugtáztam is magamban a jól kigondolt stratégiát. Az ellenállás nem volt túl nagy, kisebb pontyot éreztem a zsinór végén, de kezdésnek kifejezetetten kellemes meglepetés volt.
A feszes bottest rugalmas spicctagja teljesen felőrőlte a jószág energiáját mire a part szélébe húztam a távolból, így egy egyszerű szákolást követően már a halmatracon volt a ponty, majd egy fotót követően vissza is tért a vízbe.
Újra bedobtam a botokat, és úgy tűnt a neonsárga pellettel az ízlésüket is sikerült eltalálnom, hiszen félórán belül még két pontyot sikerült szákba terelnem.
Hirtelen csend, nem hallatszott már a halak locsogása, nem volt egy mozdítás sem, de kitartottam az eddig bevállt praktikák mellett. Nem sikerül kapást kicsikarnom, így váltok, méghozzá csalit. A neonszínű pelletet az egyik boton mézes szilikonkukoricára a másikon fokhagymás minibojlira cseréltem. Alig dobtam vissza a botokat, egyiket jobban cibálta, mint a másikat. Először egy különleges kárászt fogtam, földig érő uszonyokkal (bizonyára egy sellő leszármazottja), majd ezt egy újjabb nyurgaforma ponty követte.
Bizony, sokszor a változatosság ebben az esetben is eredményes lehet, ezért ha nem jön a hal, érdemes változtatni. Ne ragaszkodjunk makacs módon a bevált csalivariációkhoz, ha nem működik. A csali variálásának eredményessége késő délutánig kitartott, és ha bár voltak kisebb kapástalan szünetek, összességében sikerült 11 darab pontyot és egy meglepetés október végi apró amurt is ideiglenesen vendégül látnom a parton.
Sajnos úgy érzem, ez volt az utolsó olyan hét az évben, amikor hasonlóan gyönyörű időben horgászhattam a tóparton. Tudom, az igazi kemény tél, még távol van, de a közelgő lehülés mindenképpen jó kihívás lesz minden pontyhorgász számára, hiszen egyre nehezebben tudjuk horogra csalni tólakó sporttársainkat. Javaslom mindenkinek, tegye próbára magát a hidegebb időben is, hiszen Magyarországon nem létezik rossz idő a horgászatra, csak öltözzünk felmegfelelően, és máris csábítóvá válik egy dunai menyhalazás vagy egy lékhorgászat gondolata, különleges élményekkel és a jövőben kamatozó tudással ajándékozhatjuk meg magunkat.
