Nem olyan rég kergetem a dunai nagytestű békéshalakat, mint a ragadozókat, de a kitartó munka szinte mindig meghozza eredményét. Ahogy a nagy harcsánál, úgy a nagyobb pontyoknál, amuroknál is figyelmesen kell összeállítani a felszerelést, mert ezek a halak rögtön megtalálják mi a hiba a gépezetben, s oda a sok vízen töltött óra, nem beszélve a halról.
Az éjszakai harcsázást eredménytelenül zárom, rengeteg rablás ellenére hoppon maradok, de már éjfélkor lehetett látni, hogy olyan mennyiségű fehérhal van a víztetőn, hogy nagyjából annyi esélyem van harcsát akasztani, mint a lottón nyerni. Ezért úgy döntök, inkább kialszom magam, s majd reggel keresek egy helyet, ahol pár órát feederezek.
Hajnali kóválygás után beülök egy rég horgászott helyemre, megszórom kukoricával, s rádobom a horgokat. Fékek kilazítva, hadd szóljon!
Borul a bot, szól a fék – elaludtam. A kapásról lemaradok, hiába vágok be a görnyedő botnak, luftot ütök. Ezt rendesen elszúrtam – mérgelődök magamban. Újra, ugyan oda bevetem a szerelést, a csónak alá vagy tíz méterre. Kipattantak a szemeim, innentől már képtelenség elbóbiskolni, jöhet a következő hal. Résen vagyok, tudom, hogy a ponty is, és az amur is nagy csapatban jár, esélyes hamarosan egy újabb kapás, vagy kettő – reménykedem. Így is történik, alig telik el tíz perc, nagyokat bólogat a jobbos feederem, szinte összetöröm magam, úgy ugrok a bot nyeléért. Megvan! Azonnal, de azonnal érzem, ahogy beleáll a bot a halba, hogy nem kilóssal van dolgom. Megreccsen a fék, és kezdetét veszi a hajnali móka. Halam stabilan tartja magát percekig, nemigen szándékozik közelebb jönni, még bármi lehet belőle, semmi jellegzetességet nem mutat, tippelni sem tudom, hogy amur, vagy ponty. Mikor érzem, hogy gyengül az ellenállás, emelek rajta, és a csónak mellé húzom.
Hamar le is leplezi magát, úgy elstartol, mintha csak most akasztottam volna. Szerencse, hogy a fék mindig lazára van állítva, s ha kell, inkább az ujjammal fogok rá a dobra emeléskor. Főleg az amurnál veszélyesek az ilyen mutatványok, s most is azzal van dolgom. Mikor először meglátom a burványt, alábecsülöm, olyan háromkilósra saccolom, de ahogy a szák fölé ér, már látom, hogy nagyobb, ha nem is a duplája, de bőven három felett van. Második nekifutásra sikerül beszákolnom, azonnal összecsukom a merítőt, s hamarjában megmérem a halat. Miután a háló súlyát levontam, huszonöt deka híján öt kilósnak bizonyult. Kezdésnek nem is rossz!
A halat elteszem pontyzsákba, majd nappal pózolunk együtt a fényképezőnek. Órámra nézek, elmúlt öt is, mire mindent elrendezek - mindkét bot a halakat várja. Dobok egy kis kukoricát a horgokra, nyilván felették mindet az amurok, s az üres bevágásnál is azzal lett volna dolgom. Ahogy az amurcsorda távozik az etetésről, keszegek kezdik csipkedni a kukoricát, de szerencsére nem bírnak vele, mindössze egy kiló feletti példányt akasztok.
Csak remélni tudom, hogy nagyon gyorsan elveri őket a ponty az etetésről. Jó egy órát rángatózik jobb kezem a botok után. Szívatnak a keszegek, kezdem unni, azért minden egyes rezdülésnél hiszem, hogy derékba hajlik a bot. Épp a csónakban pakolászom cuccaim, mikor szemem sarkából látom, hogy bólint egyet a balos feeder, és úgy marad, azaz menne kifelé a csónakból, azonnal rajta vagyok, megütöm a halat, ami rövid helyben toporgás után elindul felfelé, s a csónak mellett, a mélyben pumpál. Jó hal lesz ez is, fülig ér a szám. De szeretek feederezni! Keményen tartom a halat, de ő is makacsul tapad a fenékhez. Ponty lesz ez, jó ponty, ez nem kétséges!
Bízom a szerelésben, mindig átellenőrzöm, ezért cseppet sem aggódom a hal miatt, idő kérdése és a szákban lesz. Addig is fárasztjuk egymást, nem megy messzire, a csónak mellett dolgozik, szinte felette tartom a botot, így esélytelen az is, hogy kő, vagy kagyló elvágja a zsinórt. Fel is bátorodok, nagyokat emelek a boton, szépen jön vele a hal is. Érzem a masszív súlyt emelek, majd hirtelen a felszínre ér, és hatalmas örvényt kavar. Szép jószág a kis kukorica tolvaj, de most fennakadt a hálón, azaz a horgomon. Magamhoz készítem a merítőt, lassan eljön az igazság pillanata, amikor bele kell sétáljon, de nem olyan egyszerű. Balatonról a sűrűszemű bojlis merítő maradt a pecabottokban, s a sodrás rendesen belekap, de most nincs más, ezzel kell megmerítenem. Rengeteg erő van még a halban, többször elúszik, de alá már nemigen merül.
Kisvártatva fölé vezetem a száknak, és máris foglyom a dunai pikkelyes. Hat-hét kilósra saccolom, nyúlok a mérlegért, de abban a pillanatban kapás a jobboson is. Egy kettes töves hamar a matracon találja magán a gondtalan reggelizést követően, bizonyára meglepődött az megszokott napirendtől eltérő kis kiránduláson.
Kiakasztom szájukból a horgokat - egyiknek szájszegletbe, másiknak alulra akadt -, s úgy döntök, legyen itt a vége a mai horgászatnak. Indulás előtt mérem a pontyot, valamivel hatkiló felett mutat a mérleg - elégedett vagyok. Felveszem a horgonyt, beröffentem a motort és kiállok a partra, kiveszem az amurt is a szákból, s néhány fotó után visszaadom őket a folyónak, de előtte közlöm a kicsivel, hogy tízkilós korában szeretnék egy újabb találkozót kérni. Hiszem, hogy így lesz!
Felszerelés, s amit tudni érdemes:
120 grammos, 3,60-as feedereket használtam, ezekben a botokban van akkora tartalék, hogy keményen lehessen kényszeríteni a halakat, ha szükséges, bár csónakból, praktikussági szempontból picit hosszú, de ezt ellensúlyozza az előny, hogy magasan fárasztva kisebb eséllyel vágja el valami a fenéken a zsinórt. S ha már zsinór, 0,22-es damilt használok, ebből általában 150-200 méter van dobjaimon, ha menni akarna a hal. Ehhez mérten válasszunk orsót, tehát nem árt, ha dobjára ráfér 200 méter 0,22-es, természetesen itt is fontos szempont a megbízható fék. Még sosem tépett meg egy sem, ellenben kagyló már vágta le halamat. Ha kagylós, köves helyen horgászok, mindig kötök vastag előtét zsinórt, vagy 10 métert, ez már sok halam megmentette, általában 0,50-es damilból teszem mindezt.
Ólomnak többnyire inline, azaz hosszában fűzőset használok (60-120 grammig, ezt a sodráshoz lövöm be), csupán mert ezt kedveltem, és számomra ez az egyszerűbb, főzsinóron az ólom, ezt megütköztetem egy forgóval, amin arasznyi fonott előkén (0,20-0,25 vastagságú) lóg a horog. Kukoricához elegendő a 4-e méretű horog, de a csalit nem húzom rá hanem alá lógatom, mint a bojlit.
