Horgász akciók 920

Feederezés partról a Dunán – kezdőknek II. rész

Van botunk, orsónk, zsinórunk, végszerelékünk, etetőanyagunk, horogcsalink. Dobjunk hát be! Ne, még ne! Először: etessünk? Én nem szoktam. Biztos nem követünk el vele hibát, ha a kiszemelt horgászhelyet meghajigáljuk 8-10-12 kosár etetőanyaggal, de nem feltétlen kell.

A hely „felépítését” az első dobással kezdem. A gombócok kézzel való hajigálását nem javaslom, két ok miatt sem. Egyrészt kézzel soha nem leszünk elég pontosak. Másrészt az az etetőanyag, ami jó a kosárba, az nem lesz jó gombócolni, csak akkor, ha kellően megnehezítjük. Szóval, ha etetünk, azt mindig kosárral tegyük.

Ha nem esnek rögtön a nyakamba a halak, akkor két bottal kezdem a pecát. Ilyenkor fontos, hogy a két végszerelék ne akadjon össze. Nézzünk ki a túlparton mindkét bothoz egy-egy megfelelő pontot és mindig azt az irányt dobáljuk velük. A két bot azért jó, mert több etetőanyagot tudunk velük a horgászhelyre juttatni, mint eggyel. Ez akkor lesz hatékony, ha mindkét bottal ugyanazt a sávot etetjük. Nem kell halálpontosnak lenni, de az nem jó, ha túl nagy távolság (több méter) van köztük.

A horgászat kulcsa a folyamatosság. Ki kell alakítani és fenn kell tartani egy állandó íz-/illatfelhőt, melyet a víz hosszan elnyújt a kosarak beérkezésének helyétől és messziről a horgunkhoz tudja vezetni a halakat. E közben a fenéken az etetőanyagban lévő darabosabb részek és a csontik sokkal lassabban terülnek szét a kosarak közelében. Ha a halak odatalálnak, ez a terített asztal fogadja és tartja ott őket. Ennek kialakításához szükséges, hogy legyen valamiféle üteme a horgászatnak. A bevitt etetőanyag néhány perc (mondjuk a megkevert anyag állagától és a sodrás erősségétől függően 2-4) alatt kioldódik a kosárból. Ha nem is az etetőkosár kiürülésekor, de ahhoz képest nem túl hosszú idő elteltével célszerű újradobnunk. Például, ha – kétbotos horgászatot feltételezve – minden ötödik percben újradobjuk felváltva az egyik, majd a másik végszereléket, az egyes kosarak 10 percet töltenek majd a vízben. A horgászat elején, a hely felépítésének időszakában lehet ennél gyorsabb ütemben csinálni, aztán egy-másfél óra elteltével kicsit lassítani az ütemen. Észre fogjátok venni, hogy a kapások legnagyobb része a bedobást követő 2-4 percben érkezik. Nem véletlenül! Ha elkezdünk halat fogni, az mindenképp beleszól ebbe az ütembe Lehet, hogy célszerű lesz egy botra váltani, de ekkor is próbáljunk meg fenntartani valamilyen ritmust.

A pontos horgászat fontos. Ugyanazt a sávot dobálva mindvégig sokkal eredményesebbek leszünk, mintha szétszórnánk mindenfelé az etetőanyagot. Ebben segíthet a zsinór kiakasztása. Az én személyes tapasztalatom az, hogy 15-20 méter távolságra horgászva kellő pontossággal be tudjuk lőni magunkat kiakasztás nélkül is, elegendő a zsinórjelölő „filc” használata. Aki nem így érzi, akassza ki a zsinórt (néha én is szoktam, bár mindig csak a folyás szerinti fölső boton, az alsót inkább ahhoz igazítom). Ne feledje azonban, hogy hogy ilyenkor a nyeletőfék is csak pár taktust tud segíteni, utána repülni fog a bot. Ha kiakasztjuk a zsinórt, a botot úgy tegyük a tartóba, hogy tekerünk az orsó karján egyet-kettőt. Mindig ugyanannyit. Az így lopott egy-két méter zsinór rizikós helyzetben még jól jöhet! Ha 20-22 méternél messzebb kell horgászni, a kiakasztás valóban célszerű a megfelelő pontosság eléréséhez.

A legtöbben felemelt bottal feedereznek a Dunán. Ezt azért teszik így, hogy a zsinórnak kisebb része legyen kitéve a víz sodrásának. 45 fok körüli szögben feltámasztjuk a botjainkat. Jó erre egy egyszerű leszúrókaró, egy tripod vagy egy ilyen célra kitalált állvány. Vagy bármi más, amire a bot stabilan feltámasztható. Célszerű olyan bottartó fejet használni, ami biztosítja a zsinór szabad mozgását. Ha az előttünk lévő mederrész viszonylag egyenletesen mélyül, nincs a botspicc és a végszerelék közt markáns törés, akadó, ilyesmi, csinálhatjuk másként is. Vannak, akik ilyen helyzetben épp ellenkezőleg, leteszik a spiccet a vízfelszín közelébe. Említettem, hogy közvetlen a fenék felett az áramlás lassabb. Ha zsinórunk ebben a régióban fut, a letett spiccel való horgászat is tökéletes megoldás.

Hajók, gébek, elakadások

A hajók tudnak bajt okozni nekünk. A partra verődő hullámzás csúnya pusztítást tud végezni a felszereléseink között, de még ránk is veszélyt jelenthet. Ha nem vigyázunk, az lesz a legkisebb bajunk, hogy vizesek lettünk. Figyeljünk abba az irányba, ahonnan a hajó érkezik és a tőlünk távolabbi partrészen láthatjuk, mennyire intenzív hullámok érkeznek majd hozzánk is. Ha bajt szimatolunk, mentsük elsősorban magunkat, másodsorban a cuccunkat. Az elhaladó hajótest szívóhatása, majd a partra vetődő intenzív hullámzás még egy problémával jár. Főként a sekélyebb parti részeken az egész vízoszlopot megmozgatják és teljesen tönkre is tehetik az addig felépített etetést. A kosarak vízbeérkezésének közelében a fenéken kialakított, darabos szemekből, csontiból álló szőnyeget teljesen elmoshatják, a sok munkával létrehozott, messzire nyúló íz/aromafelhőt szétzilálhatják. Kezdhetünk mindent előröl.

Szinte mindennel lehet a Dunán gébet fogni, meglepő méretű csalik horgára rárágják magukat. A csonti és kis horog párosítás ideális nemcsak a keszegfélék, a márna, de a géb fogásához is. A kis ördögfiókák a spiccen jellegzetes, reszketésszerű jelzéseket adnak, miközben a csalinkat tuszkolják befelé, néha viszont megcibálják a bot végét. Sokszor azonban észre sem vesszük őket, csak akkor, amikor kitekerjük a végszereléket és ott lógnak a szeren. Arra is képesek, hogy benyelt horgunkkal együtt bebújjanak akadókba, kövek alá. Hogy mire használhatók? Mindenféle varjak, s néhány más madárfaj szívesen fogyaszt gébet, vagy a belőlük vágott szelet remek csali a menyhalazáshoz. Ha etetésünkre beállnak a jobb halak, keszegek, márnák, el fogják verni a gébeket.

A dunai peca jellemző velejárója, hogy elakadunk. Ha ez adott helyen sokszor előfordul, és nem tudjuk kitapasztalni, milyen távolságra, milyen irányba nem szabad dobnunk (vagy csak tele van már vele a hócipőnk…), cuccoljunk arrébb. Az elakadt végszerelék nem feltétlenül veszett oda, kiszabadítása csak ritkán reménytelen. A többsége kijön. Valahogy… Először megpróbálom folyásnak felfelé kiszabadítani, ehhez, ha van rá lehetőség, egy-kettőt lépek is felfelé és úgy mozgatom meg a bottal. (Itt jegyzem meg, amennyiben folyásnak felfelé dobtunk, akkor ez valószínűleg nem fog sikerülni. Ne tegyünk hát így, célszerű mindig maximum a folyásra merőlegesen vagy attól lejjebb dobálni.) Ha nem megy, kinyitom a felkapókart és jó néhány méter leengedek a zsinórból, hogy a sodrás komoly hasat tegyen bele. Aztán a felkapókart visszaváltom, várok kicsit, hogy a víz rendesen megrajzolja az ívet, aztán egy határozott rántással, majd gyors zsinórtekeréssel próbálom a cuccot kiszabadítani. Ilyenkor a zsinór hasa miatt az első erőhatás majdnem folyásirányból éri a végszereléket.

Ha ez sem megy (mindkét iránnyal lehet próbálkozni többször is), marad az adj király katonát. A főzsinórt feszesre tekerni, a botot az elakadt szerelék irányába fordítani és az orsó dobját kézzel lefogva húzni. Vagy enged valami, vagy szakad. Soha ne a bottal tépjük a szerkót, és ne tekerjük csontig a féket, mert maradandó károkat okozhatunk felszerelésünkben. Sokszor csak az előke akad el (ezt nem egyszer érezzük is, mert az elakadás kicsit rugalmasabb, nem áll a cucc, mint a beton), ilyenkor inkább csak a horog hajlik, vagy az előke szakad. Soha ne hagyjunk sérült alkatrészt a végszereléken! A kihajlott, hegyét vesztett horgot, a megtört, kiszőrösödött előkezsinórt cseréljük le. Ha a főzsinór szakadt, ne ott folytassuk az új végszerkó elkészítését, legalább egy-két métert szedjünk le belőle és ellenőrizzük, hogy nem nyúlt-e meg vagy sérült-e feljebb.

Nagyon kevés dolog került szóba, de arra talán elég, hogy nekikezdjünk valahol. Én ennyit sem tudtam, amikor pár éve elkezdtem rendszeresen lejárni a folyóhoz. Azóta sokat tanultam és rengeteg tanulnivalóm van még. Aki most kezdi, annak egy tanácsom maradt mára: Csinálja minél többet, minél gyakrabban. Az eredmények nem mindig jönnek könnyen, de az első kudarcok után nem szabad feladni. A Duna nagyon hálás folyó, értékeli az igyekezetet. És amikor kedves velünk, az mindig nagyon emlékezetes.

Ami tudnod kell még…

Aki a Dunán horgászik, ne felejtse a következőket: A folyó azon kevés vagyonunk egyike, melyet a politikusok nem tudnak tőlünk és gyermekeinktől ellopni. Védeni sem védik, erre nem jut a közös pénzből. Nekünk magunknak kell vigyázni rá. Éppen ezért:
- Mértékletesség! Vigyél haza halat bátran, de csak annyit, amennyire valóban szükséged van neked és a családodnak. Zsákmányod többi részét engedd vissza!
- Bánj kíméletesen a hallal! Ha a megfelelő rutin, kézügyesség még hiányzik, tedd óvatosan, amit teszel. Használj olyan eszközöket, melyek segítenek, amiket az adott körülmények megkívánnak (pl. merítőszák, matrac, horogszabadító). Szánj elég időt erre is, ne csak a halfogásra.
- Ne hagyj magad után szemetet! Vidd el az etetőanyagos zacskód, a sörösdobozodat, a csikkjeidet. Mindent, amit te vittél oda. Ha nem zsenánt, elviheted mások szemetét is.
- Nincs saját helyed! Ha rátaláltál a halakra, a megfelelő módszerre, időre, az ezzel szerzett zsákmány és az élmény a tiéd. A hely nem, az mindannyiunké. Nem kell segítened másnak a jobb eredmény elérésében, de terhére lenned vagy ártani neki nincs jogod. Akkor sem, ha ott ül, ahol te szeretnél.
- Tartsd be a szabályokat! Csak akkor várhatod el másoktól, hogy megtartsák a törvényeket és egyéb szabályokat, ha te magad is így teszel.
- Nem kell hősnek lenned! De ami rajtad áll, amit biztonságod kockáztatása nélkül meg tudsz tenni, azt tedd meg azért, hogy mások is betartsák a törvényeket.

 

Kapcsolódó írások:

 

..
Ezek megvoltak?bezár
Tovább a Fishing Time-ra »
Kiárusítás

hirdetés