Horgász akciók 920

sügér címkével megjelölt cikkek

 

Már hosszú ideje fogalmazódik bennem ez az írás, amiben egy kicsit megpróbálok átfogóbb képet alkotni a Duna-deltai műcsalis horgászatról, és talán néhány téves elképzelést is el tudok oszlatni. Egyesek abban a tévképzetben élnek, hogy annyi a hal, hogy elég csak bedobni valamit a vízbe, és máris húzza. Mások véleménye, hogy már egyáltalán nincs hal. Nos, mindkét csoport téved. Abban a szerencsés helyzetben voltam, hogy olykor akár 3 hetet is eltölthettem ebben a számomra csodás vízi környezetben. Az utóbbi években már sajnos nincs ennyi időm, de igyekszem azért legalább 1 héten keresztül szívni magamba a torkolatvidék illatát. Tapasztalataim a középső részre, a Szulina ágra, csatornáira és nem csekély számú tavára korlátozódnak, így az ottani lehetőségeket igyekszem vázolni.

Furcsa dolog ez a „szezon” meghatározás, mert végeredményben mi is számít szezonnak? Csukát fogni egy kis szerencsével nyáron is lehet, de sokkal könnyebb a tilalom utáni hetekben. A kövesek kergetése szintén jó móka lehet akár a legnagyobb kánikulában is, a balin meg májustól szeptemberig úgy hörpinti le a felszíni csalikat, hogy az ütő megáll az emberben. Na meg ott a domi, a sügér, amik a tilalmi idejükön kívül egész évben partnerek lehetnek. De mégis: a hűlő víz, a deres hajnalok, a millió színbe öltözött természet… nekem ez jelenti a szezont kezdetét.

A sügérhorgászat sosem volt nálam az első sorban, de sosem utasítottam vissza, ha sok kapásra és jó szórakozásra volt kilátás. Azért, ha van esély süllőre vagy csukára, ritkán indulok el kifejezetten sügérezni.

Mindig izgatottan várom, ha idegenbe megyek horgászni, főleg, ha a Balatonra. A természetes vizek vonzottak világ életemben, s bár a dunai süllő a legszebb hal számomra, azért az opálos balatoni balin vagy a nád széléből kibogarászott csuka is megér egy-két óra autóutat.

A domolykók mindig azok a halak közé tartoztak, amelyekre szívesen horgásztam. Az első csetlő-botló pergetős lépéseimet is velük kezdtem, de nem csak a műcsalis megfogásuk motivált, hanem más módszerekkel is szívesen vadásztam rájuk. A tavaszi olvadást követően ők voltak az elsők, akiket célba vettem a patakokban, folyókban és tavakban egyaránt. Ilyenkor mindig úszós módszerrel kerestem a melegedő vízben őket. Sok kellemes tavaszi napot köszönhettem nekik, ezért is döntöttem úgy, hogy az idei tavaszt a szép emlékek tiszteletére nekik szánom. A finomszerelékes horgászatot kissé mellékeltem az elmúlt években, így a kettőt most jól össze tudtam kapcsolni.

Május elején, a balin tilalmi időszaka után, az addigi elveimmel felhagyva – miszerint minimum 8-9 centis csalikat használok erre a fajra –, vásároltam néhány új típusú 3,5-7 centi közötti karcsú csekély merülésű, esetenként lebegő wobblert, apró crankbaitet.

Ahogy napról napra hidegebb lesz, egyre kevesebb lehetősége nyílik a békéshalak szerelmeseinek kedvenceik becserkészésére. A halak összebandázva szép lassan elindulnak téli vermelő helyeik irányába. Egyre kisebb szerepet kapnak a különböző etetőanyagok és még inkább hangsúlyosabbá válik a helyismeret és a finomabb technikák használata.

Néhány nap parti botorkálás után Lacinak végre sikerült szerezni egy valamirevaló csónakot, a szállásadó két járgánya ugyanis katasztrofális állapotban volt. Vártuk a reggeli pecát, mint gyerek a karácsonyt, de a csónak tulaja csak következő nap jött. Már hajnalban éreztem, nem lesz egy leányálom a peca, ugyanis a megszokottól eltérően, már korán erős szél fújt.

Szezonindító akciók
hirdetés

2012. októberében a magyar csónakos pergető válogatott is szerepelt az Ukrajnában, a Dnyeper folyón megrendezett soros világbajnokságon. Magam, mint a szakág szövetségi kapitánya vettem részt a versenyen. Számtalan külföldi vízen volt már szerencsém horgászni, s ezek között szerepelt a nagy keleti folyók közül a Volga és az Ili is, és reméltem, hogy a Dnyeperen lehet hasznosítani valamit abból, amit korábban ezeken a vizeken tapasztaltam.

 

A vízterület óriási, mégis az ígéretesebb helyeken sok csónak gyűlik össze, így a tó is hamar túlterhelté válik. Úgy állítottam össze a stratégiámat, hogy az első napon olyan morotván tegyük próbára szerencsénket, ahol korábban már több sikeres kalandot éltünk meg, a másik két napot pedig a kalandozásra, keresgélésre szánjuk majd, hogy barátaim minél többet lássanak a Tisza-tó mesés világából. Tovább »

- Bálint, itt a fényképgép, tedd zsebre, te leszel ma az operatőr! Sz. Bálint, aki öcsém 12 éves fia nem túl nagy lelkesedéssel vetette magát a feladatra, bár tény, indulásnak rögtön lőtt pár igazán Tovább »

Május végén újabb rövid, kiscsoportos kiruccanást szerveztem Svédországba. A fő feladat ezúttal András fiam és Boci barátom beavatása volt a Balti-tengeri csukázásba. Tovább »

Volt egy kis dolgom arrafelé, így lecsípve a munkaidő végét 5 körül már a kikötőben nézelődtem. Tovább »

A nyolcvanas évek végén, amikor először jártunk le rendszeresen horgászni ide, még olyan halfajok színesítették ezt a kis patakot, amiket mára csak könyvekben láthatok. Tovább »

Próbálok néhány dolgot kiszivárogtatni a hozzám hasonlóknak, de a legfontosabbakat, a leghasznosabb tapasztalatokat nem mondhatom el. Nem, mert az 50 kilométeres körzetben lévő 15 nyerő helyből felfedeztem kettőt-hármat és az olvasó nem a saját territóriumán fogja keresni a hasonlót, hiszen nincs saját territóriuma. Tovább »

A hirtelen jött tiszai áradás okán zavarossá változott a tározó fekete, tőzeges vize és csupán az eldugottabb, tisztább részekről sikerült pár méret körüli csukát kicsavarnunk. Előttünk állt azonban még egy hétvége, egy újabb esély a szépítésre. Tovább »

Endorfin, más néven boldogsághormon: olyan fehérjemolekula, amelyet az emberi szervezet termel fizikai hatásokra, izgalmi állapot esetén, az orgazmus pillanatában, fájdalomérzetkor, továbbá fűszeres ételek, vörösbor, édes ételek, joghurtok fogyasztásától valamint friss levegőtől, napsütéstől, meg még a jó ég tudja miknek a hatásaitól, amik fájdalmat csillapítanak és kellemes érzést idéznek elő. Hatása állítólag akár tizenkét óráig is eltarthat... Tovább »

Ingyenes szállítás
hirdetés

Októberben volt pár napunk távolabbi helyeken is bóklászni, így végre egy többnapos sügérlesre indulhattunk. Keresni kellett őket, de több mint 10 kilométert bejárva azért elcsíptünk jó párat... Tovább »

Az én közelségemben nincs se Duna, se Tisza, se Körös, sem nagyobb terjedelmű értelmes természetes víz ahova, ha van két szabad órám leugorhatnék egy jóízűt horgászni, a tutinak vélt helyekre, jó halak reményében. Tovább »

 

Szabolcs-Szatmár-Bereg – A szerdán megkezdett telepítés csütörtökön és pénteken folytatódott. Tovább »

Ahogyan honlapunkon korábban már jeleztük, idén is a süllőtilalom végéhez igazítjuk a Balatoni Horgászrend 6. pontjában meghatározott csónakos tilalmat. Tovább »

Felhívjuk a tisztelt horgászok figyelmét, hogy a mai naptól (március 1.) életbe lép a süllő, kősüllő, sügér és balin fajlagos tilalmi időszaka. Tovább »

Március 1-jétől tilos a süllő, a kősüllő, a sügér és a balin horgászata Tovább »

Az idei évben is kegyes volt az időjárás, és sikerült megrendezni a már hagyománnyá vált lékhorgász versenyt a váraljai tározón. Igaz, hogy csak jó adag szerencsével volt használható a jég vasárnap, ugyanis vasárnapra virradóan jókora esőt kaptunk, ami némileg megemelte a tó vízszintjét, és ez az emelkedés nem is állt meg. Hétfő reggel már nem lehetett biztonságosan rámenni a jégre, így sikerült elkapni az utolsó lehetőséget a verseny megtartására. Tovább »

Csodálatos látvány fogadja azokat, akik ebben az időszakban látogatnak a zeteváraljai víztározóhoz. Ha valaki mégsem tudna kimenni, megmutatjuk mi, hogyan néz ki a tó, amikor teljesen be van fagyva. De mi az a sejtelmes moraj a gát környékén? Tovább »

Az idei évben sem maradt el a már hagyományosnak mondható pergető verseny a zeteváraljai tározónál. Az időjárás nem volt túl kegyes, de így késő ősszel nem is lehet másra számítani, szerencsére nem havazott. Tovább »

Szeptember 29-én újra ivadékhálós mintavételt folytattak a Tiszafüredi-Holt-Tiszán, mely során hasznos információkkal gazdagodtak. Tovább »


hirdetés

Július 31-én ismét kutatóhalászat céljával mentek a Tiszafüredi-Holt-Tisza partjára, hogy nyomon követhessék a Tisza-tó halivadékainak növekedését, fajösszetételét. Tovább »

A mai nappal (04.30.) véget ér 3 halfajra is a tilalmi idő, így tehát szinte a teljes palettát végigfoghatja a horgász a hosszú hétvégén. Tovább »

 

..
Tovább a Fishing Time-ra »
Kiárusítás

hirdetés