Horgász akciók 920

recept címkével megjelölt cikkek

 

Majdhogynem lehetetlen vállalkozásra szántam magam. Dunai galócát akartam fogni, itthon, Romániában. 30-40 évvel ezelőtt az engedélyek beszerzése lett volna a nehezebb, nem a halfogás. Akkoriban a leírások alapján több folyónkban is szép számban jelen volt, telepítették, és vigyáztak is rájuk. Manapság, az iparosodásnak, a mederkotrásoknak, orvhorgászatnak, és szennyezéseknek köszönhetően az élettere jelentősen leszűkült, és az állomány annyira megcsappant, hogy értelmetlennek tűnt a keresése. Ennek ellenére, vagy pont amiatt, hogy eltűnt, a védelmére már nem fordítottak hangsúlyt. Papíron komoly következményei vannak, ha valaki kifog és elvisz egy galócát, de a gyakorlatban nincs aki betartassa. Nos, talán ezért is voltak szkeptikusak a barátaim, amikor felvázoltam terveimet.

 

A füstölt hallal nem kell sokat variálni, elég csak megtalálni a tökéletes kísérőket, és máris fogyasztható. De a pirosra lakkozott körmöket napokra bebüdösítő füstölt hal olyan, mint a birkapörkölt, mindig emlékezünk arra a kevésre, amit főzünk, és mindig emlékezni fogunk azokra, akikkel már nem tudjuk megosztani azt az új felfedezést, hogy a füstölt halnak kizárólag dolcelattetortával van értelme. Tovább »

Idén a május a hal hónapja. A Felelős Gasztrohős legújabb kampánya a hazai halak népszerűsítését tűzte ki zászlajára, és minden egyes héten egy közkedvelt hazai hal bemutatására fókuszál, receptekkel és elkészítési tanácsokkal megfűszerezve. A hét hala a ponty, ezen apropóból gondoltam, hogy én is írok egy kicsit erről a bajszos jószágról. Tovább »

Kis hazánkban egyre nagyobb teret hódít a Fogd meg és engedd vissza (Catch & Release). Valóban nemes dolog visszaengedni a halakat, hadd nőjenek nagyobbra, szebbre, ugyanakkor azokat sem szabad elítélni, akik olykor-olykor bizony hazaviszik a zsákmányt, mivel a hal nemcsak finom, de egészséges is. Tovább »

A magokat igyekeztem picit nagyobb sugarú körbe lőni, hogy a testesebb, ám gyakorta óvatosabb halak bátrabban táplálkozzanak, ne riasszák el őket az apróságok, hiszen mennyiszer mondjuk azt, ahol a kicsi, ott a nagy is felbukkanhat idővel. Tovább »

Láttam pár rablást, ezek csak fokozták a vadászaösztönömet... Tovább »

 

A Hungarikum Bizottság által meghatározott nemzeti értéktárba került a tiszai halászlé. Tovább »

A horgászok nagyobbik része nem csak fogni, hanem enni is szereti a halat, füstölt változatban különösen. Tovább »

Több mint százféle halétellel, különleges halfajtákkal, főzőversennyel, gyermekprogrammal és könnyűzenei koncertekkel várja a látogatókat új helyszínen, a Millenáris parkban február 12. és 14. között a Budapesti Halfesztivál. Tovább »

A hétvégén lesznek koncertek, horgászverseny, főzőverseny, gasztro-show, folklór és könnyűzenei programok, emellett pedig harcsából készült ételeket lehet kóstolni a harcsapaprikástól kezdve a harcsa-halászlén át a „harcsachipsig”. Tovább »

Negyven év után idén először nem kapott halászati engedélyt lakóhelyén, Tiszacsegén. 30 kilométert kell utaznia, egészen Tiszaújvárosig kell mennie, hogy halászhasson. Tovább »

A könyv másfél év gyűjtőmunkájának eredménye, a szerző több mint hatvanezer kilométert utazott az ételleírásokért. Tovább »

2014. szeptember 19-20-21-én, Budapest látványosságainak szívében megrendezésre kerül az I. Hal és Vadfesztivál. Tovább »

Több mint kétszáz mázsa halat kínálnak és több ezer embert látnak vendégül a tiszai halfesztiválon. Tovább »

Szezonindító akciók
hirdetés

Ha már úgyis ipari mennyiségben álltunk neki halakat kiolvasztani, egyből azt is megnéztük, melyiket érdemes megvenni akkor, ha nem csak a súlyra, hanem az élvezeti értékre megyünk. A kiolvasztott halakat serpenyőben, vajon készítettük, bármiféle extra faxni nélkül, éppen csak átsütve, nem kiszárítva. A próba eredménye sajnos az, hogy több a rossz, mint a jó. Tovább »

 

..
Tovább a Fishing Time-ra »
Kiárusítás

hirdetés