Horgász akciók 920

30 nagy hal 2 nap alatt - így csináljuk mi!

Ezen a nyáron egy barátom meghívására látogattam el Romániába egy ismert horgásztóra. Tamás azzal bíztatott a túra elején, hogy 10 kiló alatti példányokkal szinte alig találkozni. Éppen ezért kifejezetten nagyhalas horgásztara készültem, mint szerelékben és etetési taktikában egyaránt.

A tó viszonylag kicsi mindössze 6 hektár, de ennek ellenére nagyon változatos mederszerkezetű és a halak tartózkodási helyének megtalálása sem egyszerű feladat, bár a tógazda elmondása szerint a túlsó oldaltól mindössze 1-2 méterre lerakott szerelékkel lehetünk eredményesek. Mint minden horgászat előtt, most is alapos készülődés előzte meg a vízpartra érkezésemet.

Semmit sem bízhattam a véletlenre, mert csak 48 óra állt rendelkezésemre, ezért ilyen helyzetekben az információk előzetes begyűjtése kiemelten fontos számomra. Több ismerősömet kifaggattam, aki horgászott már itt. Arra kerestem a választ, hogy mik a legfogósabb csalik, valamint melyek a legeredményesebb helyek, ahol érdemes a horgászatot megkezdeni.

Érkezésem napján a napsütés és rekkenő hőség fogadott, de bíztam abban, hogy a nem ideális idő ellenére lencsevégre tudunk kapni néhány nagy pontyot. Mivel tapasztalatok szerint általában ilyen időben a halak kevésbé aktívak, ezért először az első kapást szerettem volna elérni, hogy tudjam, jó helyen keresem a halakat.

Etetés

A tó intenzíven horgászott, ezért nem tartottam indokoltnak a nagy mennyiségű kaja bejuttatását egyszerre, már csak azért sem, mert amúgy is jobban kedvelem a kevés, de tartalmas etetést, főleg nagyhalas horgászatoknál, ahol inkább a termetesebb halak megfogása a cél nem pedig a mennyiség. A tavon engedélyezett a csónakos behordás, amit természetesen ki is használtam, hiszen így pontosan fel tudom térképezni a kiszemelt helyet és meggyőződhetek arról, hogy a szerelékem gubancmentesen terül el a fenéken és az etetőanyag bejutatása is pontosabb és könnyebb.

Természetesen most is a kedvenc pellet mixemet és bojlimat hívtam segítségül, ami már odahaza is sokszor bizonyították a hatékonyságukat, melyből csupán egy- két maréknyit dobtam a horog köré. Ennyi megteszi. Ha tényleg itt vannak a halak, ahogy a többiek mondták, akkor nem lesz baj! 

 

 Horgászat
A meder feltérképezés során a parti maximum 2 méteres sávban helyeztem el a csalikat ahol a vízmélység csupán 1-1,5 méter. Ettől beljebb a meder már drasztikus tört lefelé kb 3 méterig. Bíztam abban, hogy főleg az éjszakai órákban megjelennek a halak ezen a part menti sekély vízben. Akadót sehol sem találtam, de fontos volt a nagyméretű, rücskös, un. Grippa ólmok alkalmazása, hogy az agyagos aljzaton biztosan megtartsa a szereléket.

Mint ahogy azt már említettem, a tavon engedélyezett a bójázás illetve a behordás, a csónakból való fárasztás azonban nem, ezért a szerelékemet úgy kellett összehangolnom, hogy a nagyobb testű halakat is határozottan tudjam partról fárasztani. Nem fért kétség ahhoz, hogy a dobós horgászatoknál már jól bevált Extreme XLR botjaimat vegyem elő a JRC-től. A gerinces testtel, de lágy spicc taggal ellátott bot a legideálisabb az ilyen helyzetekre.

Általában nem szeretek túl nagy ólommal horgászni (110-120gr - nál nagyobbal), sokszor volt már probléma, hogy - főleg kis horgoknál- kirázta az ólom a horgot a hal szájából. Ezért az egyik kedvenc fél csúszó szerelékemet vetettem be, melynek hasznos tulajdonsága, hogy az akasztás pillanatában az ólom teljes súlyával akasztja horgot, de ezután a csúszóvá válik a rendszer, és ez által a hal nem vonszolja magával fixen a nagy nehezéket. Minden kész! Etetés, csalizás rendben.

Jöhet a behordás, és nincs más dolgunk, mint várni. Amint az utolsó szerelék is a helyére került, árnyékba húzódtunk az égető napsugaraktól, és vendéglátóm helyi, hideg román sörével frissítettük magunkat. Ez idő alatt bőven volt lehetőségem beszélgetni Tamással az itteni horgászkalandokról.

Az első nap viszonylag eseménytelenül telt egy két kisebb testű pontyot leszámítva, de sem Tamás sem én nem csüggedtünk, de azért jó lett volna már hallani, amint megszólal a jelző. A nap már alacsonyan volt és végre bekövetkezett az, amire mindketten vártunk, gyakorlatilag azt is mondhatnám, feje tetejére állt minden. Kapás kapást követett. Alig győztük újrahúzni a szerelékeket. Szebbnél szebb pontyok sorozatban.

Fárasztás közben egyik hal méretét sem tudtam megítélni, hiszen minden hal kivétel nélkül bivaly erősen védekezett, nagyon élvezetes volt a fárasztásuk. A számításomtól eltérően azonban inkább a nappali órák voltak az aktívabbak, az éjszakákat megúsztam 1-2 kapással. Annyira nem is bántam, hiszen a nappali hőség nagyon kiszívta az energiánkat, és az éjszakai enyhébb levegőn tudtam néhány órát aludni. De végül is nem pihenni jöttem.

Sajnos a 48 óra hamar eltelt és búcsút kellett intenem a határ menti falucskának. Hazafelé kiértékeltem magamban az eseményeket. Kapitális halat nem sikerült fognom, de azért a 31 darab 10 kiló feletti hal azt gondolom, nagyszerű élmény és tapasztalat volt.

Hasonlót élményeket kívánok mindenkinek !

Fotó és szöveg: Ferkó József

Kapcsolódó írások:

 

..
Ezek megvoltak?bezár
Tovább a Fishing Time-ra »
Kiárusítás

hirdetés