Horgász akciók 920

Bojlis horgászat

A Bakony lábánál található egy nem túl nagy, de számomra annál fontosabb tó. Ezen a tavon fogtam életem első pontyát, és itt tapasztaltam meg, milyen a nádi pontyozás. Minden évben visszalátogatok erre a helyre, ami mára már nagyon sokat változott, de a körülötte elterülő táj mindig felidézi benne a régi élményeket.

Májusban annyira jót horgásztam itt, hogy tudtam, vissza kell jönnöm a Fehérvárcsurgói víztározóra. A helyet elég jól kiismertem, feltérképeztem és persze most is csatlakozott hozzám testvérem Péter, valamint Gábor barátom.

Mindig is érdekeltek azok a külföldi vizek, ahol nagy, öreg halak rejlenek, folyamatosan kutatom az internet segítségével az ilyen horgászhelyeket. Ezeknek a vizeknek a horgászatára fel kell készülni fejben, lélekben és persze gyakorlatban is. A mostani választásom egy mély vizű bányatóra esett, ahol szigorú szabályok nehezítik a horgászok életét, ezért minden kapásért és halért keményen meg kell dolgozni.

Már régóta érett bennem egy gondolat, hogy a CFB csalikat szeretném egy kicsit jobban megdolgoztatni. Kíváncsi voltam arra, hogy mit képes produkálni egy nagy kiterjedésű vízen, ahol fontos a kitűnő beltartalom, illetve ahol az attraktivitás kiemelt szerephez jut. Így esett a választásom a Fehérvárcsurgói-víztározóra.

Egy bojlis horgász életében mindig vannak meglepetések és fordulópontok. Amint a horog, persze a bojlival együtt a vízbe kerül, kétségek között vergődünk, mert nem tudhatjuk, hogy kudarc vagy egy életre szóló élmény vár ránk az elkövetkező néhány órában. Ez az írás egyik legsikeresebb horgászatomról szól, amikor minden tökéletesen összejött és egy kicsit dejà vu érzésem is volt horgászat közben!

A legnagyobb márkák mellett újdonságok, óriási kedvezmények, előadások, bemutatók, horgász-szimulátorral, halastóval, pontysulival és fiesta-hangulattal.

A hazai bojlik és bojlis alapanyagok piacának egyik legújabb és legígéretesebb szereplője egy kaposvári cég, a Sensation Baits. Két fiatalember alapította, Kurcz Gábor és Kametler László. Gábor amellett, hogy szenvedélyes pontyhorgász, világbanki környezetvédelmi és vízgazdálkodási szakember, biológiai labor operátor. László a kaposvári egyetemen vegyészmérnök, kutató. Szakmájuknak köszönhetően tudományos alapon közelíthetik meg a bojligyártást, és számtalan olyan vizsgálati eszköz, módszer rendelkezésükre áll, mellyel más gyártók nem büszkélkedhetnek.

A horgászat, főleg a bojlis és pergető módszerek térhódításával egyre kedveltebb, keresettebb eszköz lett a kalandvágyó pecások körében a gumicsónak. Mivel számos méret és típus létezik, ezért nehéz a választás, többnyire felmerül a kérés, hogy nem lesz-e túl kicsi, vagy éppen túl nagy, milyen padlóval szerelt legyen, s vajon mekkora helyet foglal majd szállítás és tárolás közben.

Szezonindító akciók
hirdetés

A bojlizást körüllengő misztikus hangulat egyik összetevője: a szerelékes doboz. Egy László napi rendezvényen egy Nagy-Dunán edződött, tömegközlekedéssel utazó, régi vágású, vándorhorgász ismerősöm tette fel Laci barátomnak a kérdést: „Miért tudunk mi egy szatyorral megoldani mindent, nektek pedig „bojlis paplan”, „bojlis párna”, meg mindenféle felesleges felszerelés kell ezrével? A méregdrága rod pod és szintén méregdrága a horgászbot hozzávaló orsóval pedig végképp érthetetlen.” Barátom szokásos csípős válasza sem váratott magára: „Mi nem vagyunk olyan ügyesek, mint ti, akik mindig fognak halat. Azzal is beérjük kapástalan időben, hogy nézegetjük és dicsérgetjük felszerelésünket.”

Most induló sorozatunkban hónapról hónapra szeretnénk nektek tárgyilagos információkat adni és ezzel javítani eredményességeteken. Lépésről lépésre fogunk átnézni mindent, amit fontosnak gondolunk a sikerhez. Csaligyártók vagyunk és így lehet, hogy kicsit furán hangzik, de nem egy szupertitkos bojli receptjéről fogunk beszélni először. Sőt ez lesz talán az utolsó témánk.

 

..
Tovább a Fishing Time-ra »
Kiárusítás

hirdetés