Horgász akciók 920

Őszi pontyozás

Az ősz beköszöntével vizeink hőmérséklete egyre csökken, a víz lassan letisztul, a víz természetes táplálékkészlete jelentősen megcsappan. A pontyoknak a téli vermeléshez való felkészülés jegyében fokozódó mennyiségű tápanyagot kell elraktározniuk, ennek következtében intenzívebben táplálkoznak a pocakosok.

Ilyenkor még az öreg, elővigyázatos pontyok is félreteszik az óvatosságukat. Nem csoda, hogy ilyenkor fogják a legtöbb nagy pontyot is, szerintem nyugodtan mondhatjuk, a pontyhorgászat második legsikeresebb időszaka.

Vannak horgászok, akik ekkor már szögre akasztják felszerelésüket gondolva, hogy nem lesznek sikeresek, és van a másik réteg aki tud harcolni a hideggel és megfelelően felkészült a hidegebb vízi horgászatra, jó időben jó helyen, egy megfelelő etetőanyag és csali kiválasztásával fantasztikus élményekkel gazdagodhatunk.

Ősszel több időt fordítsunk a helykeresésre, a pontyok pontos tartózkodási helyének feltérképezésére. A horgászhely kiválasztásánál előnyben kell részesíteni a mélyebb részeket és a vermelő helyek környéket. Tartós napsütés, felmelegedés képes lehet kicsalogatni a halakat a sekélyebb vizekbe, így ott is próbálkozhatunk. Figyeljük az apró jeleket is, mert sokszor elárulják a bandába verődött halak a tartózkodási helyüket. Egy-egy ritka pontyugrás árulkodó jel lehet, mivel ott több ponty is tartózkodik. Elég egy ilyen jel, és a szerelékem máris repül!

Etetés

Tapasztalataim szerint a pontyok hidegebb vízben is táplálkoznak, ezért kisebb mennyiségű, de tartalmas etetést szoktam készíteni. Az egyik taktika 10-15 szem bojli és pár szem félbevágott, egy kis pellet és egy kis magmix. Ennyit szórok a bójám köré.

A másik taktika: aromásabb és könnyen emészthető keveréket készítek, amit gombóc formájába juttatok a vízbe. A különféle összetételű energiabombákkal gyorsan és könnyedén az etetőhely közelébe csalogathatjuk a pontyokat. Ez jól bevált (etetőanyag, pellet, bojli, melasz, kukorica és apró mag) keverékből áll. Az etetési technikák közül többféle is szóba jöhet, akár csónakból, vagy partról, spod bottal könnyedén az etetésünkre jutathatjuk a táplálékot.

Csalizás

Ebben az időszakban egy pontos hely egy jó csali választással megfelelő végszerelékkel (és egy adag szerencsével) a siker kulcsa. Az egyik alapvető feltétel, hogy a bojlink ilyenkor tartalmazzon valamilyen alkohol bázisú összetevőt, mivel ezek az összetevők könnyebben terjednek a hidegebb vízben is. Sokféle csalikombinációval szoktam kísérletezgetni. A ponty nagyon kíváncsi fajta, egy feltűnő színű csali biztosan felkelti érdeklődését. Sokszor párosítok különféle ízvilágú bojlikat, világos színű , vagy flou pop-up-ok is nyerők lehetnek.

A pasztának is nagy szerepe van, hiszen a hideg vízben egy lágy paszta jóval nagyobb intenzitással adja ki magából az aromákat. Amit minden csalim mellé teszek egy kis PVA hálóban, egy kis mikro pellet vagy bojli , dipelve, és egy kis method mixbe forgatva, ami egy felhőt képez csalim körül. A letisztult vízben jobb a látótávolság, így könnyen felkeltheti a pontyok érdeklődését.

Felszerelés

A sikeres horgászat reményében a felszerelések összhangjának is nagy szerepe van. A botok kiválasztásánál a lágyabb horgászbotokat részesítem előnyben, ezért a JRC Powerplay botokat szoktam használni, hiszen a fárasztások során a hidegebb vízben már nem küzdenek olyan hevesen a pontyok. A tökéletes párosítás érdekében a Penn Affinity 8000 Long Cast orsókat használom.

Végszerelékemet teljesen lefinomítom, 6-8-as horognál nem kötök nagyobbat, az előkezsinórom pedig 10-15LB-nál nem vastagabb. A partról történő dobálós pecánál, Safety clips-es szereléket használok, mert az ilyen típusú szerelékeknél kevésbé gubancolódik a horogelőke, és a halak védelmét is jobban szolgálja. Ha elakad a szerelékünk megvédi halunkat, ugyanis a beszakadt ólomnehezéktől könnyen megszabadulhat.

Remélem, ezzel a kis írásommal tudtam segíteni azoknak a horgászoknak akik ilyenkor se adják fel!

 

..
Ezek megvoltak?bezár
Tovább a Fishing Time-ra »
Kiárusítás

hirdetés