Adunk egy 1.500 Ft-os kupont, ha feliratkozol hírlevelünkre! Részletek »

Horgászokat, halászokat, rapsicokat érintő legfontosabb változások

2014.02.10. forrás: Fishing Time

Ebben a cikkben felsorolunk minden jelentős változást, amit a horgászoknak feltétlenül tudniuk kell, ha a vízpartra látogatnak.

Szezonindító akciókhirdetés

Elsőként kezdjük a Btk. 247. paragrafusával, ami 2013. július 1-én lépett hatályba. Nézzük ki az, aki bűncselekményt követ el, és mit kaphat érte:

Aki
a) jogosulatlanul halászhálóval vagy más halászati eszközzel – a horgászatot kivéve – halfogásra irányuló tevékenységet végez,
b) külön jogszabályban meghatározott tiltott eszközzel, tiltott módon vagy kíméleti területen halfogásra irányuló tevékenységet végez, vétség miatt két évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

Ehhez párosul, hogy nagyjából mindent bukunk, amit a hallopáshoz használtunk:

A 72. paragrafus (1) bekezdése kimondja:

El kell kobozni azt a dolgot,
a) amelyet a bűncselekmény elkövetéséhez eszközül használtak vagy arra szántak,
b) amely bűncselekmény elkövetése útján jött létre,
c) amelyre a bűncselekményt elkövették, vagy amelyet a bűncselekmény befejezését követően e dolog elszállítása céljából használtak.

Aztán szeptember 1-én hatálybalépett a halgazdálkodási törvény, majd 2014. január 1-ével a végrehajtási rendelete is, ami nagyban átírta az eddigi szabályokat, méreteket, darabszámokat, tilalmi időket stb.

A legfontosabbak:

- tilos a természetes (halgazdálkodási) vizekből a halakat áttelepíteni máshová (halászoknak is)

- kívülről akadt halat tilos megtartani

- 30 centinél nagyobb halat tilos élve elszállítani a partról

- november 1-től március 15-ig tilos horgászati tevékenységhez szonár (radar) használata

- a megtartani kívánt darabszám korlátozás alá eső halat azonnal, a horogtól való megszabadítás után be kell írni a fogási naplóba

- a fogási naplóban meg kell jelölni minden horgászat előtt az adott napot, valami feltűntetni meghorgászni kívánt víz nevét, víztérkódját

- 50 hektár feletti vízeken kötelező lesz halászati őröket alkalmazni

- állami horgászjegy ezentúl január 31-ig érvényes

- fogási napló leadási határideje február 28., aki ezt követően, vagy hibásan adja le, az is válthat állami jegyet, de dupla, 4.000 forintos áron

- kecsege, széles kárász nem fogható halak közé került

- csuka tilalmi ideje korábban, február 1-én kezdődik

- rövidült a potny tilali ideje, május 31-én ér véget

- kősüllő és a menyhal méretkorlátozás 25 cm lett, és naponta 3 db tartható meg

- harcsa méretkorlátzoás 60 centire változott, tilalomban 100-ra

- 25 centis mértkorlátozást vezettek be: domolykó, compó, 20-at pedig a következőkre: garda, paduc, jászkeszeg, szilvaorrú keszeg

- április 15-től tilalom van május 31-ig: domolykó, márna (ez is változott), garda, jász, szilva, paduc

- compó is kapott tilalmi időt, május 2-től júni. 15-ig

- a sügér pedig március 1-től április 30-ig

- busából, törpeharcsából, ezüstkárászból bármennyit megtarthatunk

- a halászoknak a halászot megelőzően 24 órával be kell diktálni, hogy hova mennek halászni, gps koordináttákkal meghatározni, hol pakolják ki a halat

- 21 négyzetméternél nagyobb passzív (állított) hálót nem tehetnek le

- varsákat, és állítótt hálókat (passzív hálók) sem lehet 50 méternél egymáshoz közelebb tenni

- minden halászeszközt meg kell jelölni a tulajdonos nevével, jól látható módon

- a halászokra is vonatkozik fogási limit

- tilos a nyakzóháló (kivéve, ha valaki kap rá engedélyt)

- a halőr, és a halászati őr fogálmát a törvény elkülönítni, különböző jogokkal ruházza fel

- halászati őr ezentúl csak rendészeti vizsgával rendelkező személy lehet (plusz eszközök: bilincs, gumibot)

Hasznos linkek:

Btk:

http://fishingtime.hu/horgaszhirek/uj_btk_20130702

Halgazdálkodási törvény:

http://fishingtime.hu/horgaszhirek/halgazdalkodasi20130704

Végrehajtási rendelet:

http://fishingtime.hu/horgaszhirek/hivatalos_a_vhr_20131229

Fogási napló vezetése:

http://fishingtime.hu/horgaszhirek/allami-fogasi-naplo-2014-leadasi-hatarid

Víztérkódok:

http://fishingtime.hu/horgaszhirek/vizterkod-harom-szektoros

 

 

 

Ingyenes szállításhirdetés


Horgászhírek

Még több horgászhír »