Adunk egy 1.500 Ft-os kupont, ha feliratkozol hírlevelünkre! Részletek »

A horgászok szerint a hattyúk eszik el a hínárt az ivadékok elől

2014.06.30. forrás: SONLINE

Eltűnt a hínár a Balatonból, a horgászok szerint a hattyúk a „tettesek”. Megfigyelték a balatoni pecások, hogy a szerintük egyre nagyobb számú hattyúállomány kieszi a hínárt, mely táplálék és búvóhely is volna egyszerre a halivadékok számára.

Szezonindító akciókhirdetés

– A hattyú biztosan nem a halak ellensége – válaszolta kérdésünkre Szinai Péter, a Balaton-felvidéki Nemzeti Park ökológiai felügyelője. – Nem igaz, hogy a hattyúk miatt lenne kevesebb hínár a Balatonban. Az sem, hogy egyre nőne a tavon a madárállomány. Számuk évek óta hasonló: mintegy ötven fészkelő pár és körülbelül ötszáz vedlő hattyú van jelen, utóbbiak nem a Balatonon fészkelnek, csak vedleni jönnek ide a Kárpát-medencéből, néha távolabbról is. A kilencvenes évek végén, a kétezres évek elején ennél több hattyút figyeltünk meg a Balatonon.

A hínárt valóban fogyasztja, tette hozzá a nemzeti parkos szakember, de nagymennyiséget ez nem jelenthet, már csak azért sem, mert míg a vedlő madarak nyáron érkeznek, addig a halivadékok számára ez a növényzet ennél korább időszakban fontos.
– Az ötven fészkelő pár egyébként is nagyon védi a területét, korábbi időszakban ezért sincs sokkal több hattyú – így Szinai Péter. – A vedlő madarak pedig javarészt nem is növényt fogyasztanak, hanem az emberek etetik őket a nyári időszakban. A kikelő fiókákkal együtt maximum ezres balatoni hattyúállomány a 600 négyzetkilométeres vízfelületen biztosan nem tud kimutatható kárt okozni a halivadékok szempontjából.

Szinai Péter arra is emlékeztetett: e madár nem őshonos balatoni állat, de háromszáz éve már fészkelt a bütykös hattyú a Kárpát-medencében, ezért mondhatni, hogy visszatelepült.

Ingyenes szállításhirdetés


Horgászhírek

Még több horgászhír »