Adunk egy 1.500 Ft-os kupont, ha feliratkozol hírlevelünkre! Részletek »

Tavaszi lélekemelő pecák...

2014.03.02. forrás: Dunai Márnázás

A viszonylag enyhe télnek köszönhetően, állóvízeink csak nagyon rövid időre, alig 1-2 hétre fagytak be. Akkor is csupán annyira, hogy épp csak horgászni ne lehessen rajtuk. A február pedig kimondottan tavasziasnak mondható, nem ritkán 15 fokos verőfényes napsütésben teltek a napok.

Szezonindító akciókhirdetés

 A Duna vízhőfoka is lassan emelkedni kezdett, de még mindig csak 6 fok környékén mozgott, ami sajnos még jócskán elmarad attól, hogy jó eséllyel horgásszunk békés halakra. Ezért hát a folyóvízi ember egy élménydús peca kedvéért egy kis tavi pecára kényszerül.
Pusztai Attila barátommal, egy egész napos tavaszi feederezésre szántuk rá magunkat. Egy festői környezetben lévő, Budapesttől alig néhány kilóméterre, igazi vadregényes tározóra látogattunk.
Hajnalban indultam Attilához és ő a megbeszélteknek megfelően percre pontosan 5 órakkor kilépett a lépcsőház ajtaján, a horgászat majd minden kellékével a hátán. Bepakoltunk a kocsiba majd a még szinte alvó városon kersztűl, alig fél óra autókázást követően megérkeztünk az általunk választott tó parkolójához.
Sportjegy váltása és behúzó kocsi bérlés után lassan lépkedtünk a még korom sötétbe burkolt, erdővel körülölelt tó partján. Útunkon végigkísért minket a hajnali madark csodás éneke és fütty koncertje. Közben Attila mesélt nekem a tározó kialakulásáról, a benne található halakról, gyerekkori élményeiről amik itt érték.
Néhány száz méter után megálltunk két vízre emelt öreg stégnél, a bal oldalira mutatott "ez lesz a tiéd"
Nem kérdeztem miért pont itt, hiszen vakon megbíztam benne és sok év tapasztalatán alapuló helyismeretében.
Felszerelésinkkel a hátunkon leereszkedtünk az agyagos partoldalba vájt, hajnali párától igencsak csúszossá vált lépcsőkön, az öreg korhadt, helyenként foghíjas deszkákkal borított horgászhelyeinkig.
Lámpáink fényében rendezkedtünk be a stégen. Fontos mindennek a pontos elhelyezése, hogy később semmi se legyen útban, ám mégis minden kéznél legyen.
A botok összeszerelésénél már a felhőkön helyenkén átszürödő felkelő nap tompa fénye is segédkezett.
Enyhe, szélcsendes volt a reggelünk, ami valószínűleg a felettünk gomolygó vastag felhőrétegnek is köszönhető. Csapadékot nem jósoltak mára és a hőmérő higanyszála akár 10-11 fok körüli értékig kúszhat. A legkiválóbb horgász idők egyike, persze a kora tavaszi szeszélyes időjárást ismerve nem bíztuk a véletlenre és kellőképpen felszerelkeztünk meleg ruhával és szélálló dzsekivel.
A reggeli világossággal csodás látvány tárul a szemünk elé, a hegyekkel körülölelt tározó közepén, a korábban elárasztott patak völgyében lévő elkorhadt fák megmaradt csonkjai meredeznek az ég felé.
Megpezsdül az élet, vízimadarak sokasága lepi el a tó felszínét és hangos rikoltozásokkal köszöntik a reggelt. Annyira belemerűlünk a körülöttünk lévő megannyi apró csodába, hogy szerelékeink megkötése igencsak hosszúra nyúlik.

A horgászatra akkor kezdünk csak koncentrálni, mikor megelevenedett a vízfelszín és mindenütt ponty ugrások jelzték, bizony szép halállománnyal bír az általunk választott vízterület.
Mindketten könnyű feederrel próbálkozunk, aminek kosarába fekete színű hidegvízi pontyos-keszeges etető anyagyot gyúrtunk, nem kevés élő anyaggal megdúsítva ez különösen vonzó lehet a tározó méltán híres keszeg állományának is. Persze főként a pontyok aktív részvételében bíztunk amiket az aprócska horgon felkínált piros-fehér csonti kombinációval valamint a mellé tűzött erősen aromásított lebegő csontitól reméltünk. A 15-20 cm-es előkén lévő horog így gyönyörűen, a viszonylag gyors bontású etetőanyaggal gyúrt kosár fölött lebegve tetszelgett a pontyok elött.
A parttól alig 40 méterre húzodik az egykori patak medre, amit pontosan jelez az elöttünk lévő tuskócsoport. A valamikori mederbe dobálva, körülbelül 2,5 méteres vízoszlop nehezedhet a szerelékeinkre, ennek a töréseit igyekeztünk megdobálni úgy, hogy minnél közelebb legyünk az egykori fa csoportosulás maradványaihoz. Ennek persze lehet hátulütője is, mert a rafinált halak a kapást követően azonnal beugorhatnak az akadóba. De bízva abban, hogy a kellő időben történő reagálással és a halak hideg víz okozta viszonylagos tompaságának köszönhetően, el tudjuk őket terelni a szerelék marasztaló területről.
Lendülnek az első dobások, majd elégedetten dőlünk hátra kényelmes székeinkbe, percekig némán vizslatjuk a kacsák hangos ricsajozását. Majd Attila pattan föl és keményen belehúz a jobbos botjába, a sikeres akasztás után karikába marad a pálca, egy pillanatra megáll majd a húzásnak eleget téve távolodni kezd az akadótól, mikor biztonságos részre ér, a hal kicsit könnyebbre veszi a figurát és hagyja kidolgozni halát. Néhány burványt csinál, majd engedelmesen csúszik a merítő fölé a gyönyörű pikkelyes töves. Matracra fekteti és a porcos részbe akadt horog kiszabadításán fáradozik, mikor nekem is beesik az első jelentkező. Jó kapás után, nem túl nagy ellenállással, szinte fársztás nélkül tekerem magam felé halamat, a siheder potyka illetődötten csúszik a merítőbe.

Hamar útjára bocsátottuk első halainkat és vártuk a következő jelentkezőket.
Imáink meghallgatásra találtak, ugyanis csakhamar jöttek a következők. A sorrend ugyanaz, Attilánál kapás, fáraszt, merít. Én közben fényképezem a fárasztás pillanatait. Azonban szemem sarkából látom, hogy a sárga spicc bőszen hajladozik. Hamar a botért nyúlok, a kontaktus megvan, két erős rúgással jelzi nem tetszését. Elfordítom az akadótol és pumpáló mozdulatokkal a parti sáv felé terelem. Nem gigászi méret, de szép színekben pompázó pikkelyes forgolódik elöttem. Pár tisztelet kört leír még a stég körül, majd a háló ideiglenes fogságába kerül.

Attila nagy pillanatai következtek, sorra jöttek a szebbnél szebb kapások, nem ritkán még az egyik bottal fárasztott, miközben a másikon is beköszönt a hal. Ilyenkor futás át az ő stégére az én merítőmmel és duplán fárasztottuk a halakat. Alig 10-15 méter volt a végszerelékeink vízbe érkezése között, de még a tuskós felé eső oldala ment, addig a hozzám közelebb eső rész haltalnnak bizonyult... Ekkor vettem a bátorságot és a kiálló fák sűrűjébe kezdtem dobálni, hátha több szerencsével járok. Itt kapásig ugyan eljutottam, azonban inkább a keszegfélék és kárászok szippantották fel a csonti csokrot, a pontyok mélyen hallgattak.

Ezután újabb halkeresésbe kezdtem, valamint lecseréltem a feeder kosaramat és nagyobb rakéta kosarat tettem a helyére, így nagyobb mennyiségben tudtam bejuttatni, a fehérjével dúsított csalogató anyagot.
A módszer sikeresnek bizonyult. Kora tavaszi kapásokra nem jellemző módon, bődületes erővel csavarta le a botot az állványról és a bevágás után, jó kondiról téve tanúbizonyságot, meglódult az akadók felé.
A bot és az orsó összehangoltsága megtörte halamat, még mielőtt a szabadulást jelentő részt elérte volna. Ezután mint aki beletörödött sorsába, lassú de biztos pumpálással partközelbe húztam. Gyors fotó, aztán mehetett útjára. Sikeremen felbuzdulva igyekeztem hamar a korábbi kapás helyére dobni, ám sikerem tiszavirág életűnek bizonyult, ugyanis itt sem akadt több jelentkező.

A másik stégen viszont tovább zajlanak az események, Ati az eddigieknél jobb hallal bírkózik, megy a huza-vona, a jól beállított fék lassan ciripelni kezd és a lágy feeder szinte botvégig görbül. Erejéből és kitartásából jó halra tippelünk. Jobbra balra oldalazik, próbál mindent amivel szabadulhatna a száját megsebző horogtól. Azonban barátom rutinja felörli erejét és megszákolja a nemes ellenfelet.
Elképesztő színekben pompázik, az egészséges és hibátlan ponty.

Fotózás után, székembe visszaülve szendvicsemért nyúlok, van időm gondolkodni mit kéne másként csinálni, mivel a spiccek mozdulatlanúl feszülnek. Új dologra szánom rá magam. A kitekert és újra csalizott botjaimat, úgy dobom be, hogy közel a tuskók vonalához, ám azoktól jócskán, legalább 5-8 méterrel beljebb dobom. Ennek a kockázata az, hogy a csalit felhörpintő pontyok, még ha maguktól nem is mennének be az akadóba, utolsó mentsvárként felkínálom nekik a lehetőséget, amikor fárasztás közben elhúzom őket, az akadó közvetlen közelébe és minden megeröltetetés nélkül, egy oldalazó mozgással máris a sűrű ágak közt lehetnek. Merész lépés, de muszáj meglépnem az esetleges eredményesség érdekében. Csobbanás után, Attila arcára is kiül az "ez normális???" tekintet. Még mielőtt megszólalna, már magyarázom is, hogy tudom mik a veszélyek de hátha...
Magyarázatra nem is szorul a továbbiakban a dolog, mivel az első kapás perceken belül jelentkezik is. Szerencsémre játszi könnyedséggel húzom el a kritikus hely mellett halamat.

Odaát is zajlanak az események, egy gyönyörű magashátú borzolja a felszínt. Attila nem kapkod, kiélvezi a fárasztás minden pillanatát, hiszen ezért jöttünk. Átballagok a gépemmel és készítek néhány fotót...

A fotózásnak gyors vége lesz, ugyanis a gazdátlanul hagyott botjaim egyike, életre kel és hajladozva jelzi, újabb vendégem van. Mire átérek és bevágok, már természetesen az akadó fogja a szerelékem és vele együtt a halam is. Nagy nem lehet a baj, mivel érzem rúg a hal. Így teret engedek neki, hátha magától megfordul és kiugrik a korhadt ágak közül. Rám fért egy kis szerencse, tervem beválik, őkelme a nyílt víz felé veszi az irányt, ahol már bátran fáraszthatom. Nem egy óriás pikkelyes, de egy kis izgalmat mindenképpen megért.

Végre elkapom a fonalat és egyre-másra húzom a halat. Megközelítőleg egyen méret, amit fogok, a pikkelyesek közé beesik egy-egy tükrös is, de nincs nagy különbség. Apró maszatolós keszeges kapásom van, kicsit egykedvűen emelek be, de a bot egy pillanatra megáll a kezembe, majd lomhán de határozottan elindul. Szerencsémre pont nem az akadó felé, mert húzásából ítélve, ha szakadásig feszítem se tudok megálljt parancsolni neki. Leír egy nagy kört, majd némi hajlandóságot mutat, hogy magam felé húzzam. Lassan lopom a távolságot, méterről méterre nyerem vissza a vékony monofilt. Félúton egyszercsak megáll, majd őrült tempóban elindul oldalra és összehúzza a másik zsinóromat. Szerencsémre, akadás nélkül vissza tudom terelni az eredeti oldalára. Már a stég elött jár, de igyekszik tartani a fenék közelségében magát. Megint egy gyors irányváltoztatással, megpróbál a stég alá keveredni, de szerencsére ezt időben észreveszem és meg tudom fékezni a kísérlettel. Kétszer felhúzom és pipáztatom, mielőtt a merítőért nyulok. A vízre teszem és igyekszek a szák felé kormányozni. Utolsó erjével még alámerül, de aztán megadóan bukkan fel ismét a felszínen és engedelmesen csúszik a hálóba.

Ati már 20 fölött jár, ami a fogott pontyokat illeti, mire bele fordulunk a késő délutánba.
Megint fárszt és éppen a nap legszebb tükröse dolgozik a horgán. A sok fárasztás és a friss levegő a horgász embert is megviseli (azért nem kell sajnálni őt ) :-)
Ismét átsétálok fotózni, mert ez a gyönyörűség szintén megér néhány kattintást, mielőtt végleg búcsút int és egy nagy farokcsapással eltűnik a mélybe.

Alig egy óra maradt hátra a mai kis pecánkból, ami azért hozott még újabb halakat számunkra.
Gyors egymás utánban eredményes vagyok néhányszor, de azért társam sem tétlenkedik, az utolsó időszakban. Záró akkordként, még egy szinte egyszerre történő kapás és fárasztás végén, végül a pakolás és a hazaút mellett döntünk. Fáradtan, de tele élménnyel cammogunk az autóhoz, miközben összegezzük a nap fogásait. Azt gondolom, egy tavaszi peca se induljon rosszabbul, mint a miénk, ahol a nap folyamán összesen 37 db ponty, 10 db dévér, és 6 db igencsak darabos kárász volt a vendégük, egy rövidke pillanatig...

Ingyenes szállításhirdetés


Horgászhírek

Még több horgászhír »