Horgász akciók 920

Blogok

A tavalyi remekül végződött közös bojlis hétvége után, ebben az esztendőben ismét vendégül láttuk Kocikát és Misit, a két elszánt balatoni horgászt. Tovább »

A mai nap egy pár órás kis pergetéssel kezdődött, majd az ebéd után, kicsit rendhagyó módon átnéztünk a nagy Dunára ahol, gyönyörű szép márnákat sikerült fogni. Tovább »

Láttam pár rablást, ezek csak fokozták a vadászaösztönömet... Tovább »

Az utóbbi időben eleget idétlenkedtem itt a blogon, ideje, hogy valamit felmutassak horgászatilag is. Egyik ismerős a héten segíteni hívott balatoni nyaralójába, persze azonnal igent mondtam... Tovább »

Idióta szabályzás vagy nem, a Balatonon csónakot ezentúl csak kikötőben lehet majd tárolni. Tovább »

Hajnali három után kicsivel csörgött az óra. Ez az a pillanat, amikor megingok. Tovább »

Nos, azt hiszem leszögezhetem, hogy szopó ágon vagyok. Elég rég óta szeretnék már írni a blogra, mert voltam is kint az elmúlt hetekben... Tovább »

Az nem is igazi horgász, akinek még nem rántotta hal a horgot mélyen a húsába. Tovább »

Szezonindító akciók
hirdetés

Az első részben a botok és az orsók kiválasztásáról esett szó, most ebben a cikkben a legszükségesebb kiegészítőkről szeretnék pár szót szólni. Tovább »

Évről-évre egyre nagyobb gusztusom támad belevágni valami új horgászmódszerbe. Régóta kóstolgatom a bojlizást, de eddig még nem sok lépést tettem az ügyben, hogy elkötelezzem magam... Tovább »

 

Tovább a Fishing Time-ra »
Kiárusítás

hirdetés