Horgász akciók 920

Blogok

Évek óta megy a blog, de eddig meg sem fordult a fejemben, hogy egy horgászcikkről negatív véleményt írjak. Nos, eljött ennek is az ideje. Mindenkivel előfordult már, hogy nem vált be a vásárolt portéka ilyen, vagy olyan okból kifolyólag. Aki mást mond, az hazudik. De itt nem arról van szó, hogy egy világító patron nem is világít annyira, mint amit ígér az eladó, vagy a bot mégsem annyira áll kézre, mint azt a vásárláskor gondoltuk. Jelen esetben totál használhatatlan, alkalmatlan halfogásra a cucc. Egyelőre gondolkozom rajta, hogy nevén nevezzem a terméket, vagy sem. Remélem el tudom dönteni mire a poszt végére érek. Tovább »

Az utóbbi időben elképesztően jó reggeli pecák vannak a hátam mögött, számtalan süllőt sikerült becsapni. Ezen a reggelen is rápróbáltam, de már nem az a Tovább »

Az biztos, hogy a Brexit valamilyen hatással lesz majd a finomszerelékes horgászcikkek piacára, hiszen az ebben egyik meghatározó szereplő épp Nagy-Britannia. Hogy milyen, még nem tudni, de ami késik, az nem múlik. Én azt hittem, hogy a bejelentést követően meghasal annyira a font, ami meghozza a kedvet a kinti webshopokban való vásárlásra. Nos, ez elmaradt. Sebaj, nézelődni azért lehet… Tovább »

Három napot töltöttünk Ágival a Verba tanyán, Nyíregyházán. Felborzolt idegrendszerünk lenyugtatása és a barátokkal való találkozás volt az elsődleges cél, de azért a pecára is jutott idő. Tovább »

Mostanában sokat hallani, hogy mások elég rendesen húzzák a halat dropshottal, de bevallom őszintén én nem mondhatom magam túl eredményesnek, ha ezt a módszert alkalmazom. Viszont tetszik és tudom, hogy nekem kell csiszolnom a technikámon és jönni fog az eredmény. Elhatároztam, hogy a nyár hátralévő részében dropshotozni fogok, ha a körülmények lehetővé teszik. Tovább »

Vannak napok, amikor az embernek nem szabadna sehová kimozdulni otthonról. Ilyenkor minden kiesik a kezedből, felborul, elszakad, leesik, útban van, beakad, zörög, becsukódik, kinyílik, elvész… na, tudod. S hogy ez egy ilyen nap, nos, az mindig csak utólag derül ki. Ez volt velem tegnap. Történetesen horgásztam. Tovább »

Az út fölé hajló lombokat élénk, csillogó réteggel vonja be a szemerkélő eső, még a fák máskor száraznak tűnő kérge is élettel telten fénylik. Hajtom az Opelt, mielőbb látni szeretném a Dunát. Pocsolyák vizét kergetem ki az út szélére a folyó felé haladtamban. Megyek már, megyek! Tovább »

Egy hónappal ezelőtt betelt a pohár. Mármint a meló pohara, a türelem túlcsordult. Ez így nem mehet tovább. Tovább »

Szezonindító akciók
hirdetés

Mivel a halászat az egyik legősibb állati eredetű táplálékszerző módszere az emberiségnek, így a technikák kavalkádja rendkívül széleskörű. Az ipari fejlődés rengeteg olyan eszközzel látta el a halászati ipart, melyek segítségével már nincs olyan hal, amely el tudna bújni. Habár még a mai napig is vannak olyan népek, akik a tudomány helyett a természethez nyúlnak. Tovább »

Minden peca során van valami új tapasztalat, vagy szembe jön egy kérdés. Vagy több. Ez legutóbb sem volt másként. Isteni pickeres horgászat volt, rengeteg hallal. Tovább »

 

Tovább a Fishing Time-ra »
Kiárusítás

hirdetés