Adunk egy 1.500 Ft-os kupont, ha feliratkozol hírlevelünkre! Részletek »

Keszeges versenyem egyenlege

2015.06.02. forrás: Szobapeca

Vasárnap olyat tettem, amit csak ritkán szoktam: versenyen pecáztam. A Verba tanyán már régóta elindulok két versenyen évente, de az számomra nem elsősorban a versenyzésről szól, sokkal inkább a társaságról, a vendéglátóról, a barátokról és a helyről, amit kedvelek. Persze kedvelem a Csőhídi pályát is, és ismerni volt szerencsém az indulók egy részét, szóval mondhatnám, hogy az RDHSz Egyéni Feederversenyén is hasonló okokból indultam. De ez nem lenne igaz…

Ingyenes szállításhirdetés

Inkább az motivált, hogy egy gondolkodós keszeges pecában legyen részem, és hogy a hétköznapi horgászatok során már valamennyire megtapasztalt terep egy másik arcát is megismerjem. Jelentem, sikerült. Gondolkodni is volt min és az a bizonyos másik arc is megjelent nekem. Ami az eredményt illeti, fogásommal a mezőny második harmadába kvalifikáltam magam. Ennél sokkal érdekesebb azonban, hogy röpke öt óra és a versenyre való felkészülés időszaka rengeteg tapasztalatot adott. Oldalakat lehetne teleírni erről, de nem teszem. Csupán a hangulatot érzékeltetendő példák, röviden:

- Nagy távolság (na jó, közepes), viszonylag nagy tömegű szerelék. Vékony előke, kis horog, keszegzsákmány. Egymásnak némileg ellentmondó követelményeket támasztanak a felszereléssel szemben. Nem könnyű összehozni, de azt hiszem sikerült. Kellett hozzá némi segítség is, ez igaz.
- Azt hittem, hogy feltaláltam a spanyolviaszt azzal, hogy az erőgumit lehet krimpelni. Nyilván fel is találtam, bár amikor jobban körülnéztem, kiderült, hogy ez már másoknak is sikerült.
- Muszáj előre felkészülni és háromszor végiggondolni, hogy mit és hogyan akarsz csinálni. Ha nem így teszel, valami nagyon nélkülözhetetlen dolog biztos otthon marad. Néha még akkor is…
- A lösz és az agyag nem ugyanaz. K…vára nem :-)
- Az éppen megfelelő (horog- és zsinórméret, hossz) horogelőkéből sosincs elegendő megkötve.
- A kaja hívja a halat, az élő anyag meg marasztalja. Két baj lehet. Ha kevés, és ha sok. Pont annyi kell.
- 20 perc pokolian sok idő. Ha eddig tart a megalázott felszerelést rendbe tenni, mert nincs másik, amivel ugyanazt a távot meg tudod horgászni és etetni. Közben pedig a sok munkával odacsalt halak hiába várják a kaját, továbbállnak hát.
- 20 perc pokolian kevés idő. Ha a verseny vége előtt épp ennyivel áll össze teljesen a peca, de a versenytársaid már kilókkal járnak előtted.
- Csináld annyira egyszerűen, amennyire csak a körülmények engedik. Magaddal tolsz ki, ha nem így teszel.
- Kérdezz bátran! Ne előtte, utána. Nem mindenben mondják meg a frankót, sok dologra magadtól kell rájönnöd, de rengeteg mindent lehet tanulni így is. A lámáknak pedig előszeretettel segítenek. Tényleg J

Köszönet a szervezőknek és gratulálok a dobogósoknak, minden kategóriában!

 

 

Szezonindító akciókhirdetés


Horgászhírek

Még több horgászhír »