Adunk egy 1.500 Ft-os kupont, ha feliratkozol hírlevelünkre! Részletek »

Esik

2016.11.25. forrás: Szobapeca

A vízhatlan (?) thermoruha nadrágja megbízhatóan szívja magába a vizet a szék tocsogós vászonjából, a lélegző bakancs ugyanezt teszi a nadrág száráról lecsorgó cseppekkel. Vizes a lábam, meg a seggem is. Eltűntek a színek körülöttem, szürke az ég, szürke a folyó, a nedves kövek is feketék, meg szürkék.

Szezonindító akciókhirdetés

Csak a horgászmotyómmal hoztam egy kis életet ide, néhány piros csontit, az etetőkajából kivirító sárga morzsát, és a szalmaszín fűszeres cheddar kockákat, amikből időről-időre lopok néhányat a halak elől. Mert finom. Esik. Esik reggel óta, de ahogy a helyzet kinéz, még holnap is fog.

Ahogy körülnézek, mindenfelé csak madarakat látok, fent a gát tetején kacsák gyűjtögetnek, sirályok a Duna vizén és fölötte mindenfelé, a távolban a fekete sereg néhány katonája igyekszik folyás iránt. Embernek – rajtam kívül – nyoma sincsen. Pedig a hely elég népszerű lett mostanában. Sokan jönnek ide, néhányan fognak, de a többség inkább csak bosszankodik az akadók miatt. Sebaj. Most csak én jöttem, a szar idő elvette a többiek kedvét. A cseppekkel tűzdelt, szürke vizet és a mozdulatlan spicceket nézve nem kizárt, hogy ezúttal nekik volt igazuk.

Egy kis beugró van itt, ahol ülök, egy rövid, méteres hiány a partvédő kövezésben. A beugró miatt kicsit megforog az orrom előtt a víz, levelek tucatjai kavarognak a cipőmnél. Miközben teszem a dolgom, 4-5 percenként újratöltöm a kosarakat, frissítem a horgon lévő csontikat, tekintetem mindig visszatér az előttem örvénylő őszhöz. Ahogy a levelek forognak a felszínen, úgy kavarognak a gondolataim is. Jár az agyam, mindenféle dolgon, néha az egyikből következik a másik, néha meg csak úgy magányosan kerül elő valami.

Jövő tavasszal elköltözünk abból a lakásból, ahol az elmúlt 18 évet töltöttük. Innen indultunk az esküvőnkre, ide születtek a gyerekeink, millió szép és jó dolog történt itt velünk, mégis jó lesz majd végleg becsukni magunk mögött az ajtaját. Elköltözünk a házunkba. Soha nem volt házam, mióta az eszemet tudom (2 éves korom óta…) lakásban laktam. A ház nagy lesz, kényelmes, a kert csak épp akkora, hogy ne szédüljek tőle az erkélyláda után. Kib…szottul várom már.

A márna nem vár, húzza a lenti botomat veszettül. Erősnek tűnik, darabosabb lehet. Ilyentájt a kisebb példányok már elkopnak a folyó széléről, ez a jobb halak ideje. Az utóbbi időben elég lazára állított fékkel horgászom, úgy tapasztaltam, hogy nagyobb arányban fogom meg az erősebb halakat is, ha nem erőltetem, hagyom menni, ha akar. A botot célszerű magasra tartani a mederben elszórt kövek miatt, nem úgy, mint a tavi pecáknál, ahol a spiccet inkább lent tartod, úgy kevésbé hisztiznek a pontyok. A part közelébe érve halam megbokrosodik, olyat ránt a csuklómon, hogy ballal is a bothoz kapok, nehogy kicsavarja a kezemből. Néhány tiszteletkör után viszonylag könnyen a szákba húzom a márnát. 3 kiló körüli, szép jószág. A feje, a háta szinte sötétbarna, imádom az ilyen színű márnákat. Az angol lapok tele vannak ilyen sötét példányokkal, irigykedem is rájuk ezért, pedig a Dunában is laknak ilyen jófélék!

Nem hagynak pihenőt, a csapat előttem túrja az aljzatot, zabálnak és időről időre felszedik a horgomat is. Gyors egymásutánban két halat vesztek. Az egyik hatalmas lendülettel indul meg a Duna közepe felé, hiába fogok rá kézzel az orsó dobjára, elemi erővel tépi a zsinórt. Mint a búgócsiga, úgy szól a kurbli, semmit nem lassul a tempója, pedig sok-sok másodperce, hogy elindult már. A helyett, hogy megállna, futtában ránt egyet a boton, ugyanabban a pillanatban szakad is valami. Lógó orral tekerem kifelé a cuccost, a nyolcvancentis előkéből a fele van csak meg, a hal vitte a horgot és a maradék madzagot. A másik márna nem ilyen vehemens, mégsem jön a partig, egyszerűen lemarad. Ritka az ilyen, de előfordul. Sebzett lelkem megnyugtatására érkezik egy harmadik márna is, amelyik megtisztel azzal, hogy kézbe vehetem. Őt le is fényképezem a szakadó eső ellenére.

A márnák elmennek, az eső marad. Az elmúlt órákban lassan beszivárgott a víz mindenhová, így a lábam és a fenekem után a hátam, a combom és a nyakam is „jólesően” nedves. A kapucnit nem szeretem használni, olyan érzés, mintha behúzódnék egy barlangba, ha a fejemen van. Így a baseball sapka is csatakos már, a napellenzőről (hülye szó ez ide, tudom…) kövér cseppek hullanak alá. Nagyon egyedül érzem magam, és valóban, nagyon egyedül is vagyok.

Visszaáll a korábban kialakított rutin, 4-5 percenként újra dobok, aztán felváltva nézem a spicceket és az előttem kavargó leveleket. A levelekhez időnként egyéb dolgok is csatlakoznak, így megfordul előttem – többek között – egy literes, műanyag söröspalack (fúúújj…), egy doboz a Teletál ételfutártól, egy vékony gumikesztyű, egy szürke zacskó, nem tudom mivel tele. Meg ilyenek. A kobakomban belül közben zene szól, egy régi dal, amit nagyon szerettem annak idején. Egy alacsony, vékony, sötét hajú lány énekelte, aki manapság inkább egy alacsony, vékony, sötét hajú néni…

"If you ever get close to a human
And human behaviour
Be ready, be redy to get confused
And me and my hereafter
There’s definitely, definitely, definitely no logic
To human behaviour"

Az esőcseppek átveszik a nóta ütemét, vagy a nóta üteme veszi át az esőcseppekét, nem tudom, így a nóta vagy az eső ütemére kezd mozogni a jobb lábam. Egyszer csak egy újabb szín jelenik meg előttem (Tényleg tele a tököm ezzel a sok szürkével itt körül!), de csak egy villanásra. Egy széncinege repül el jobbról balvást keresztben. Addig követem a tekintetemmel, ameddig ez fizikailag lehetséges, közben vigyorgok, fültől-fülig. Tudom, nem nagy cucc, de ebben fonnyasztó időben egész egyszerűen gyönyörű ez a madár.

Eszembe jut, hogy pont erről olvastam nemrég. Itt ülök, ázom, mint a kötélen kint felejtett mackónadrág, nagyjából ezt csináltam egész nap. Fogtam közben két szép márnát, az egyiket le is fotóztam. Kiteszem majd a Facebookra, írok hozzá három frappáns mondatot és az emberek majd azt gondolják, hogy milyen jó volt nekem. Pedig dehogy. (Ez egy link itt elébb, olvassátok el! Nekem bejött, szerintem nektek is be fog.) Talán ezért született ez a poszt is. Hogy belássatok egy kép mögé. No meg azért, mert én is, mint a többi blogger, alapvetően magamutogató vagyok.

Exhibicionizmus ide vagy oda (ejj, de szép magyar szót találtam megint), ez a rohadt eső csak nem akarja abbahagyni. Új dolog jelent meg, ami eddig még nem volt. Fázom. Egyre sűrűbben nézegetem az órámat (a karom is vizes már, csak mondom…), aztán döntök. Utolsó dobás! Két perc múlva felülbírálom az előző döntésemet. Utolsó dobás SE! Megyek haza. Összepakolok, felhúzom a rojtosra ázott cuccaimat a kocsiig, behányom őket a csomagtartóba. Lehámozom magamról a vízállónak mondott réteget. Beülök a volán mögé, feltekerem a fűtést csutkára. Megyek haza, kitenni a márnát a Facebookra.

Ingyenes szállításhirdetés


Horgászhírek

Még több horgászhír »