Adunk egy 1.500 Ft-os kupont, ha feliratkozol hírlevelünkre! Részletek »

Élj a mának!

2013.04.30. forrás: EgyÁtlagHorgász

Vágy, remény, bizakodás. Nagyjából ez a három szó tökéletesen kifejezi mindazt, amit a hosszúra nyúlt, kínzó tél alatt éreztem. A hideg hónapok alatt az idő is megfagyott. Nem igen akartak telni a napok, hetek. A hosszúra nyúlt holtidőszak alatt egyre inkább azt éreztem, hogy már nem is mondhatom magam igazi, nagybetűs horgásznak.

Szezonindító akciókhirdetés

Nem igazán volt lehetőségem hódolni a szenvedélyemnek egyrészt a vizeket elfedő jégpáncélok miatt, másrészt pedig az emberi hülyeség hosszú időre elvette tőlem a domolykós patakom horgászati lehetőségét. Ezt nem boncolgatom, aki olvasta már a blogom, az tudja miről is “beszélek”. Az első pecát március elején követtem el és sikerült egy egész napot eltöltenem a természet közelségében. Halat nem fogtam, de nem bánkódtam. Nem halra volt szükségem. Van erről egy mondás is miszerint: “Sokan egy életen át horgásznak, és észre sem veszik, hogy nem a halat keresik.” Igazi magánypeca volt az első, ami már rettentően hiányzott. Aztán április vége felé kaptam egy sms-t, hogy a domolykós patak újra csordultig van vízzel és már nem sárzavaros. Rögtön összedobtam a kellő cuccokat és cirka 4 hónap után újra útnak indultam.

Jó volt újra látni az ereje teljében lévő patakot, azonban elgondolkodtam, hogy vajon meddig marad a mostani állapot. Gyorsan elhessegettem az ilyesfajta gondolatokat, és a mostanában oly menő szólás szerint kezdtem cselekedni. A szólás így szól: Élj a mának.

Számomra paradicsomi állapotok uralkodtak a patak partján egészen addig, amíg egy kisebb csoport “c-type” fiatal megjelent a híd környékén, és fürdeni kezdtek. A víz viszont még rohadtul hidegnek bizonyulhatott, mivel pár perc után elmentek. Addigra már sikerült kipenderítenem az év első pergetett halát.

Nagyon jól jött már számomra a halfogás öröméből származó boldogságlöket. Reméltem, hogy a a peca során még párszor átélhetem ezt a fajta érzést. Ehhez már csak a halak beleegyezése szükségeltetett. Az uszonyosok szerencsére áldásukat, vagyis jobban kifejezve kapásukat adták rám.

Két kapás közötti gondolataimban eltűnődtem azon, hogy mennyire alkalmazkodóak a domik. Télen a patakban szinte alig folydogált víz. Halat egy darabot nem lehetett látni, de most mégis ugyanúgy megtudom őket fogni, mint a vízleeresztés előtt. Egy újabb ok amiért csodálom őket.

Mivel a sima szakaszon nagyon finnyásan ettek a halak, ezért úgy döntöttem megnézem a fentebbi részt, így át kellett mennem a híd alatt, ott ahol nemrég fürödtek. Áthaladásomkor felfigyeltem egy, a sóderból(!) kiálló felmosó szárára amiről 60-as körüli zsinór lógott a vízbe. Mikor kihúztam ledöbbentem. A zsinór végére egy kb. 30 grammos, tenyérnyi villantó volt görcsölve. Nem tudtam, hogy sírjak, vagy esetleg nevessek. Ez az eset azt hiszem tükrözi az elkövető intelligenciáját. Ráadásul szép jövő elé nézünk, ha már a tizenévesek is próbálnak “rapsickodni”, de az is lehet, hogy csak én veszem ezt túl komolyan. Na, mindegy. Fent sikerült fognom egy szebbet , egy eddig halat nem adó helyről.

Mentem volna feljebb, de egy felelőtlen horgász elengedve hagyta a testes kutyáját, amivel nekem farkasszemet kellett néznem. Nem kockáztattam, inkább visszafordultam, és fogtam még egy apróságot.

Ha már a fenti részt meglátogattam, akkor már megnézem a zsilip alatti részt is, gondoltam magamban. Amolyan legyes víznek nézett ki a lenti rész. Sekély és számomra gyors.

 

Talán a harmadik behúzásra kaptam egy erős rávágást, aminek egy szép hal lett a vége. Meglehetősen másabb volt a fárasztás a sekély vízben. Végig szemmel tudtam követni a fogatlan ragadozót. A szákolással meggyűlt a bajom a magas parton, de végül sikerrel jártam.

Merítőből való visszaeresztés után lejjebb ballagtam. A nemrég levonuló árvíz miatt azonban még mindig nedves volt a föld, így egy rossz lépésből adódóan majdnem sikerült lelőtt fácán módjára belezuhannom a vízbe.

Pulzusszámemelőnek tökéletes volt az imént leírt eset, azonban nem gondoltam, hogy lesz még nagyobb izgalmat okozó esemény is. Igen, az eseményen a halfogást értem, méghozzá nem is akármilyen hal megfogását. Sikerült megfognom az év első 40+-os Domolykóját.

 

Ingyenes szállításhirdetés


Horgászhírek

Még több horgászhír »